Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 7. szám - Tóth István Lajos: Nemzeti öntudatnevelés és a magyar művészi alkotások
Tóth István Lajos: Nemzeti öntiulatnevelés és művészi alkotások. 159 a legmagyarabb kép, amit valaha magyar festő festett, egykorú festészetben pedig a Majálisnak alig akadt párja. A modern magyar művészet s ennek néhány legjellegzetesebb törzsökös alakja, mint a festészetben : Csók I., Rudnay Gy., Vaszary J. Szőnvi I., Aba Novák V. ; a szobrászatban pedig : Medgyessy F. és Borbereki Kovács Z. időrendben és értékben pedig már nemcsak elérte a Nyugatot, hanem azt sokszor magasan is túlszárnyalta. Sikerei a nemzetközi kiállításokon a magyar irodalom, színészet és zene mellett hirdetői lettek a magyar kultúra és művészet magasan szárnyaló útjának, s ezzel magyarságunk ősi erejének. Néhány évtizeddel ezelőtt lezajlott művészeti válságban az izmusok nemzetközi szédületéből a magyar művészet majdnem teljesen távolmaradt, e túlzásoktól megóvta a magyar faj józansága, hagyományainak ereje, sőt ebből a nagy gyötrelmes feszültségekből a magyar művészet nemzeti jellegében még csak megerősödve került ki, művészetünknek az egész világ szemében éppen ez ád nagy értéket. Az új Európában sok mindent újra fogalmaznak, eszméket, szellemi értékeket átértékelnek, a magyar művészet erre az átértékelésre nem szorul rá, mert a magyar művészet önkéntelenül is kifejezte a nemzeti lelket, legfeljebb ennek kihangsúlyozása és tudatosítása szükséges és fontos a nemzetnevelés szempontjából. A nemzeti művészet léte és fogalma ma sem változott, csak nagyobb szükség van annak kihangsúlyozására, mert ijesztően sok azoknak a száma, akik nem értik meg igaz’ jelentőségét sem a nemzet életében, sem a nevelés szempontjából. Tanulmányozás közben világosan kitűnik tanítványaink előtt is, hogy állandó vonások kötik össze közép-, újkori és legújabb művészetünket, mert ugyanaz a nemzeti lélek keres benne kifejezést, vagyis olyan vonások, amelyek a magyar gondolkodást s szellemet mindig jellemezték. Mert a magyar művészet lényege nem külsőségekben rejlik, nem a tárgy, a díszítési mód vagy népies jelleg teszik magyarrá és nemzetivé a magyar művészetet, hanem a táj szeretete, a végletektől való tartózkodás, nyugodt méltóság, csapongó derű, inkább lírai, mint drámai hang. Belső valójának kivetítésében mind a középkori, mind a mai magyar művészetet szabadabb, néha merész kivitel vagy technikai szabadság jellemzi, de ami a legjellemzőbb, az egyszerű, nemes formanyelv, dekoratív hajlam és dús színfantázia, ami még ősi ázsiai, ezer éven át megőrzött tulajdonság. A nemzeti művészet tudatos keresése és kihangsúlyozása tehát a magyar műalkotások óráin a magyar lélek elemzésén alapszik, a magyar lélek alapvonásait kell keresnünk művészetünkben, mint népművészetünkben, és kell megismernünk sajátságait, hogy helyesen tudjuk mondanivalóit megérteni és értékelni. Művészetünket tehát nem külsőségeiben, hanem mélyebb mivoltában kell tanítványaink lelki szemei elé vetítenünk, és akkor
