Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 7. szám - Dr. Papp Ferenc: Mai koreszmék és a református iskola
150 Dr. Papp Ferenc : Mai koreszmék és a református iskola. és más hivatala van. A hivatás betöltésére Isten bizonyos adományokat, talentumokat juttatott nekünk. Ez adományokkal, karizmákkal feladatokat rótt reánk. A feladat kettős: befelé és kifelé irányuló. Az első feladat arra kötelez, hogy az adományokat munkával erősítsük, fejlesszük, kiteljesítsük. A második, a kifelé vetülő feladat pedig az, hogy az adományokat Isten parancsa szerint, a hivatás teljesítésében, a közösség szolgálatában értékesítsük. E hivatás teljesítése abban áll, hogy az édesanya mint édesanya, az apa mint apa, a tanító mint tanító, a polgár mint polgár, a tisztviselő mint tisztviselő teljesítse hivatását. De ezt csak akkor tudja és csak akkor fogja teljesíteni, ha hivatása értelmét érzi, hisz benne, ezt Isten rendelésének tartja : ha hivatásérzése és tudata van. Ha e hivatástudat, ez a hit, erő, akarat hiányzik belőle, legyen bár költő, művész, tudós, katona, csupán napszámosa pályájának, kit csak a sors szeszélye sodort oda. Az ilyennek csak foglalkozása lehet, de nem hivatása. Nemcsak az egyénnel, hanem a közösséggel, a nemzettel is vannak Istennek céljai. Nemcsak az egyénnek, hanem a kollektív egyénnek, a nemzetnek is van hivatása. Az egyéni és nemzeti hivatás nem állhat egymással ellentétben, hiszen mindkettőnek forrása az Isten akarata. Hisszük és valljuk, hogy a mi őseink nem véletlenül álltak itt meg honkereső útjukban, telepedtek meg itt, e drága földön, hanem örök elrendelés szerint, és feladat, hivatás jelöltetett itt ki nekik, nekünk, mindnyájunknak. E hivatástudat adott erőt e föld megvédésére, s jaj nekünk, ha nem érezzük e hivatásunkat, ha e hivatástudat belőlünk vagy utódainkból kihal. Egy ország egész sorsa azon fordulhat meg, különösen válságos időben, hogy van-e minden helyre megfelelő embere, aki élethivatásának érzi azt a helyet, amelyet betölt. Pályánkat magunk választhatjuk meg. Azt a szabadságot, mellyel hivatásunk megválasztásában élhetünk, meg tudjuk-e eléggé becsülni? Kétségtelenül sok gátló körülmény van, amelyek néha megkötnek, de ezek mégis kisebb fontosságúak, mint a választás szabad lehetősége. Élünk-e vele? Itt vár a közösség iránt felelősséggel dolgozó iskolára nagy feladat. Felismerni a képességeket, a hajlamokat, a képességek mellett nem kisebb fontosságúnak érezni a jellemnevelést, ezt helyesen irányítani. A hivatástudatra való nevelés az egész nevelés és tanítás munkájával, tehát a családi neveléssel is kapcsolatos. Az a gyermek, aki azt érzi és tapasztalja, hogy szülei hivatásukat nem látják el a benső elkötelezettség komolyságával és állhatatosságával, az az életet, pályáját aligha fogja komolyan venni, hivatásának érezni. Teljes lelki és szellemi felkészültséget vár az iskolától, a tanáraitól is, aminthogy a felnőttek világának is el kell várni a komolyságot az élet minden munkásától. Exempla trahunt: A példa nevel, de ha a hivatás boldogító és előrelendítő érzését csak a maguk hivatását lelkűk teljességével élő nevelők adhatják meg, akkor a nevelőknek kölcsönösen meg kell becsülniük egymást, a tanároknak a szülőket és a szülőknek a tanárokat. Arról nem tudok, hogy a tanárok ne becsülnék a szülőket, vagy éppen becsmérelnék, hiszen igen sok esetben, sőt a legtöbb esetben a tanárok egyszersmind
