Protestáns Tanügyi Szemle, 1943

1943 / 5. szám - Megjegyzések

Megjegyzések.

117

Rögtön úgy éreztem, az új Utasítás módot ad, hogy az irodalomnak ez a lélek-megalapozó hatalma kiderüljön. Hiszen lényegre törekedett, életet hangsúlyozott, szociális felelősséget sürgetett, nem húnyt szemet a modern költészet előtt. Amit reméltem, be is vált. A leányok ugyan, közhit szerint, nem hajlamosak az önálló gondolkozásra, kevesebb az ítélőképességük. Mégis sok kitűnő fiúiskolái tanártól hallottam, mikor belátogatott hozzám, hogy az ő diákjai képtelenek volnának arra a közös munkára, találékony érdeklődésre, amelyet a leány könnyen elvégez. Ne felejtsük, a középiskolás években még érettebb a leány, közelebb áll a valóságos élethez, a fiú ilyenkor inkább elvont szellemi területen mozog. Az irodalom : az élet, a valóság ismerete, s a leányt művészi fogékonysága is segíti a jobb eredményben.

Nem „tanítanom“ kellett, csak beszélgetnem, néha pusztán közbebólogatnom. Olvastunk együtt — sokat tanultam fiatal látásukból, hiszen a ma igényét ők már jobban ismerik, mint én. De látogatóim szemén többnyire átsuhant valami tűnődés, némelyikből elő is buggyant a kétely: Szép, szép, de mi marad ebből érettségire ? Mennyi belőle a pozitív tudás ?

Utasításaink szerint: nem az életrajz. Azt hiszem, nem is a művek tartalma, vázlata. Főleg nem a versformák, rímek, ritmusok, képek, hasonlatok. Köztudomású, hogy mindezt gyakorló költőink sem ismerik úgy, amint a „pozitív tudás“ bajnokai képzelnék. Olvasás közben egyáltalán nem gondolunk effajta kérdésekre, talán csak az önképzőköri bírálókat véve ki. A mondanivaló köt le bennünket — nem azonos a tartalommal! — a többi legfeljebb tudat alatt működik bennünk. Tanításának is csupán az alsó osztályokban van helye, akkor még érdekli a gyermekeket a külső forma ; később nem baj. ha némileg cl is homályosodik az emlékezetében.

De hát akkor mi a tudás ? Hogy a magyar órákon megtanul a diák helyesen fogalmazni, szépen beszélni, előadni! óriási dolog, a felnőttek közt is minden ezredik ért hozzá. Tudás, hogy megszeretik az olvasást, öröm a számukra a mű, nem robot. Tudás, ha egy osztály ráveti magát a könyvtárra, lázasan tájékozódik a világirodalom remekeiben, s nekivág korunk legjavának is. Tudás, ha iszonyodik az operettől, ponyvától, fölháborítja a szólammagyarkodás, magától fedezi föl a szellemi táplálékát. A mai magyar órák megszerzik a tanárnak azt az örömet, hogy diákjai önkéntes vallomásából, akár a gazda a mezőn, napról-napra lássa, mint gyarapodik lelki vetése, hogyan nő a rábízottakban a legértékesebb tudás, az egész életre szóló olvasáskedv és irodalmi érzék.

Ma már az érettségi sem mumus. Az elnökök megkapták a fölszólítást, ne avatkozzanak a vizsga menetébe, szorítkozzanak a megfigyelésre. Régebben. különösen egy buzgó fiatal tanár, sohse tudta, hogyan végződik a számára a matúra nyilvános mérkőzése. Akármennyit tanított, lutri maradt, azt tartja-e fontosnak egy temperamentumos, határozott irodalmi fölfogású elnök. Ettől néni kell szoronganunk többé.

Igaz, ez a kérés az elnökökhöz azt jelenti, hogy egyelőre kísérletről van szó. Az óvatosság érthető. A Protestáns Tanügyi Szemle utolsó száma őszintén jelzi már eleve a várható kimenetelt. Annak a szabadságnak — mondja —-, amelyet az új tanterv biztosít a magyar irodalom számára, „fel nem készültségünk folytán nem tudtuk hasznát venni“. Súlyos, kemény szavak, de nagyon jó, hogy idejében elhangzottak. .

Mi a készületlenség oka? Az, hogy tanárainkat pozitivisták nevelték, tudósnak, adat kutatónak, nem műéívezőnek, lényeglátónak. Csokonai? Egy rakás adat volt, életrajz, külföldi „hatás“, források, tartalom, „kollégiumi nyerseségének“ megrovása, — ó. ó, ó! Nem pedig: egy gyökeresen magyar lélek diadalmas kibontakozása. (Jaj, ahogy ezt fogalmaztam, megint kiválóan alkalmas, hogy üres frázissá változzék, élő igazolás helyett!) Mit csináljon ma egy átlag-készültségű tanár, mégha kormányzógyűrűs is? Az óra háromnegyedét olvasmány-megbeszéléssel kell töltenie! Ki tanította rá, hogyan kell szétszedni egy virágot a nélkül, hogy örökre elpusztítaná? Nyilván összegezi a vers tartalmát, fölírja vázlatát, megállapítja ritmusát, osztályozza rímeit, pongyolák-e vagy „művésziek“, nyelvi magyarázatokba bocsát-