Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 3. szám - Megjegyzések
68 Megjegyzések. Ez a nemzedék igazán életrevaló volt, küzdelmekben edződött meg, körömszakadtáig dolgozott, hogy a kemény életharcban alul ne maradjon, hogy a nagy versenyben megállhassa a helyét. Ez a nemzedék tudott várni, ha nem is néma türelemmel, de munkásán és reménykedve — várt. Várta az idők változását, a magyar sors hajnalhasadását. Hitte és hirdette a jobb magyar jövőt, táplálta az elcsüggedők szívét, nevelte az ifjúságot és ezzel a nemzetet. A magyar feltámadás már elindult diadalmas útján. Az országgyarapodások egyszerre megoldottak sok, súlyos sorskérdést, a visszatért országrészek felszívták a diplomások eddig állástalan tömegeit, a gazdasági élet magyarabbá tétele és fellendülése pedig új és hálás életpályákat nyitott meg ifjúságunk előtt. Ekkor egyszerre megcsappant az állástalan tanárok, sőt a tanárjelöltek száma is, úgyhogy ma tanárhiány ienvegeti az országot és ezzel színvonalsüllyedés a műveltségünket! Csupán ez a fenyegető helyzet indította meggondolásokra az illetékereket, és ennek eredményeként javították meg a pályakezdet eddig éppenséggel nem csábító feltételeit. Ma már megszűnt a címében is bántó segélydíjas tanári állás, és akinek két esztendei szolgálata volt rendes tanárrá nevezték ki. Ez kétségkívül haladást jelent, de tagadhatatlanul a halaszthatatlan szükségszerűség kényszerített erre, hacsak a tanári pálya teljes elnéptelenedését nem akarták megvárni. A kinevezéseknél azonban így természetesen aránytalanság mutatkozott : egyszerre lettek rendes tanárok azok, akik 1939-ben szerezték meg oklevelüket és azok, akik 5—6, esetleg 8 évvel ezelőtt fejezték be tanulmányaikat. De nehogy félreértés essék! Nem az a panasz, hogy az újabb tanárnemzedék talán lúlhamar jutott a még mindig egyáltalán nem csábító anyagi körülmények közé. Ezt igazán senki sem állíthatja, sőt még újabb helyzetjavításra van szükség, hogy megfelelő számú és képzettségű tanár állhasson készen a nemzeti művelődés szolgálatára. A fiatal tanárnemzedék csak viszonylagosan került előnyösebb helyzetbe, a régebbi nemzedék pedig nem nyert semmit az új viszonyok között sem. Szomorú lenne azonban, ha egyetlen nemzedéknek kellene viselnie egész életén át az ország megcsonkításából eredő terheket a nélkül, hogy valami kárpótlásra igényt tarthatna. Végeredményében a régebbi tanárság is dolgozott a nemzet boldogulásáért, dolgozott annyit, mint azok, akik legutóbb fejezték be tanulmányaikat, vagy ezután szereznek képesítést. Itt is éppen a széniumos fizetési rendszerbe tartozó tanárság járt a legrosszabbul. Mert más pályákon az országgyarapodás és a zsidótörvények következtében megüresedett állásokra ugrásszerűig léphettek elő az alacsonyabb rangban lévők, s így a hosszú böjt után valami farsang is következett. A jogvégzett közrendőrből főfelügyelő, vagy fogalmazó, a műegyetemi diplomával rendelkező géplakatosból főmérnök, a tanult kereskedősegédből esetleg cégvezető, vagy jövedelmező állású magántisztviselő lett. Mi lenne tehát a méltányos eljárás azokkal szemben, akik esetleg több évi állástalanság és előtanárkodás után kerültek csak a rendes tanárok közé? Néhány rendeletre itt feltétlenül szükség mutatkozik, s ezek elől nem szabad elzárkózni az illetékeseknek : Vegyék tekintetbe az előléptetéseknél az oklevél megszerzésének időpontját. Számítsanak be a szolgálatba minden előzetes tanári működést, bármilyen címmel és bárhol történt is az. Előszolgálatra csak két évet vonjanak le, az azon felül eltöltött időt számítsák be a rendes tanári szolgálatba, s ennek megfelelően kevesebb időt kelljen eltölteni egy-egy fizetési fokozatban. Bizonyára jogos és méltánylandó kívánsága ez a tanárságnak, s ezzel egy sokat küzdött nemzedéknek adhatják vissza hanyatló munkakedvét, s kárpótolhatják önhibáján kívül elvesztett drága esztendőiért méltányos előléptetésekkel és humánosabb szolgálat-beszámításokkal. Erre azért is szükség van, hogy eltűnjék az a komikus, de lehetséges, sőt valóságos helyzet, hogy a régibb oklevelű tanár ma ugyanabban a fizetési kategóriában van, mint — egykori tanítványa ! Pestszentlőrinc.Dr. Tóth József.
