Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 3. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 67 munkába, amelyik ezt a kötelezettséget vállalja, valamint azt is, hogy megfelelő tehetségkutató bizottságot szervez. Kívánatosnak tartja a bizottság és javasolja azt, hogy az egyes egyházkerületek középiskolai felügyelői és más hivatalos vizsgáló közegei látogatásaik alkalmával különös gonddal vizsgálják meg az intézetben már esetleg folyó ilyen természetű munka múltját és jelenét, másjelöl pedig azt, hogy megvan-e minden feltétele annak, hogy az illető iskolában meginduljon a népi tehetségkutató munka. Erre a körülményre jelentésükben feltétlenül térjenek ki. Foglalkozott a bizottság azzal a gondolattal is, hogy amennyiben ennek szükségét fogja látni, nagy példányszámban ki fog adni egy füzetet, amelyben ismerteti a tehetségkiválasztó munka eddig legjobbnak bizonyult módszerét, valamint részletesen tárgyalja azokat a nevelői követelményeket, amelyeket a népi tehetségkutatás minden munkásától, minden iskolától megkövetel. Szükségképpen három részre tagolódnék ez a munka. Első része azzal a kiválasztó, szemmeltartó munkával foglalkoznék, amely a társadalomra, elsősorban természetesen a tanítókra, a lelkipásztorokra tartozik. Második része a gimnáziumokban folyó úgynevezett tehetségvizsga módszereit állapítaná meg, míg a harmadik rész a népi tehetségkutatás révén gimnáziumba került ifjak nevelésének problémáival foglalkoznék. Ennek a füzetnek a kiadásáról idejében fog dönteni az ORTE elnöksége. A tehetségkutató bizottság mélyreható eszmecseréje jelentékenyen hozzájárult a mozgalom néhány fontos elvi jelentőségű kérdésének tisztázásához, s bizonyára hatással lesz a Konvent döntésére is. Sárospatak. Dr. Harsányi István. Egy nemzedék panasza. Ha valaki számba venné azokat a cikkeket, különféle javaslatokat, emlékiratokat, egyesületi és testületi határozatokat, amelyekben a magyar tanárság már elsírta panaszait és orvoslásért kiáltott, egész hegyeket hordhatna egybe. Sajnos, ezeknek a hegyeknek vajúdásából is csak nevetséges egérkék születtek eddig. Most egy újabb panasz hangjával bővült a szomorú kórus és az a legfájóbb, hogy ennek oka a tanárságon belül keletkezett, a tanárság amúgy sem túlságosan szervezett és éppen nem egységes tömegét hasogatja szét még jobban. Arról van szó, hogy ma a régi tanárság egy rétege bizonyos hátrányban van azokkal szemben, akik újabban léptek az iskola szolgálatába. Az egyenlő elbánás elve hasonló munkát, hasonló buzgalommal és képzettséggel végző emberek között természetes követelmény. Ismerjük ugyan a bibliai szőlőmunkások példázatát, ez azonban nem vonatkoztatható ide, annál inkább sem, mert éppen a már működő tanárság harcolt a legtöbbet a kezdők helyzetének javításáért. Most végre sikerült is elérni, hogy megszűntek a 50, 60, vagy 70 pengős nevelői, óraadói, óraadóhelyettesi stb. állások és a kezdő tanárok mindjárt helyettesként kezdhetik működésüket állami szolgálatban is és két év után rendes tanárok lehetnek. Mindnyájan örömmel láttuk a januári hivatalos közlönyben a rendünkből kinevezettek nagy tömegét, de ugyanekkor észrevehettük, hogy milyen sokan fanyar szá jízzel és fásultan vették tudomásul az „örömöt hozó eseményt“, hogy rendes tanárok lettek. Kik ezek, akik nem ujjonganak, hogy 17—18 évi tanulás után (4 év elemi, 8 év gimnázium, 5—6 év egyetem és doktorátus), rövidebb-hosszabb állástalanság, és sok keserves utánjárások és néhány évi tanári működés után ma végre havonta 220, azaz kettöszázhúsz pengő fizetést kaphatnak? Azok ezek, akik ezelőtt 8—10 évvel, a gazdasági válság közepén, mikor állástalan diplomások ezrei iparkodtak képzettségüknél jóval alacsonyabb, de legalább kenyeret jelentő foglalkozáshoz jutni, csupán ideálizmustól vezetve a kilátástalan jövőjű tanári pályát választották élethivatásukul. Ezek néha évekig állástalanul tengették életüket oklevéllel a zsebükben, vágyegyéb pályákon helyezkedtek el ideiglenesen, és akkor voltak a legboldogabbak, mikor végre kinevezték őket, hivatásukat teljesíthették -— havi 60, vagy 75 pengőért!
