Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 3. szám - Dr. Ruhmann Jenő: Tehetségkiválasztás és tehetségmentés
54 Dr. Ruhmann Jenő: Tchetségkivdlasztás és tehetségmentés. mozgalmat indított főkép azokban a körökben, amelyek szoros kapcsolatban állnak iskolájukkal, abból a célból, hogy lehetővé tegyék a tehetséges, szegény fiúknak gimnáziumban való iskolázását^ Mekkora önzetlenségre, magyar felelősségérzetre, el nem csüggedő kitartásra s a rábeszélésnek milyen ékesszólására volt szükség, hogy megnyíljanak a nemes cél érdekében a zárt szívek s a még inkább zárt erszények! De megnyíltak, s ez mindenesetre az apostoli buzgalmú tanárok lankadatlan munkájának az eredménye. Míg a sajtóban a tehetségmentésre vonatkozólag különféle elgondolások és tervek merültek fel s kerültek megvitatásra, Sárospatak és Hódmezővásárhely az elméleti fejtegetések teréről a tettek terére lépett, s megvalósította sok szegény szülő elérhetetlennek hitt vágyát azzal, hogy lehetővé tette tehetséges fiának gimnáziumi iskolázását. A sárospataki és hódmezővásárhelyi gimnázium kezdeményezésének nagy a jelentősége nemcsak azért, mert példát nyújtottak arra, hogy az elkallódó népi tehetségekért érzett felelősség a nehéz viszonyok közt is elő tudja teremteni a tehetségmentéshez szükséges költségeket, hanem azért is, mert évek folyamán olyan tehetségvizsgáló eljárást alakítottak ki, amely tudományos alapokon nyugszik, s a gyakorlatban is jónak bizonyult. Dr. Harsányi István, a sárospataki református gimnázium tanára „Református gimnáziumaink tehetségkutató munkája“ c. füzetében ismerteti azt az eljárást, amelyet a tehetségmentés terén a sárospataki, hódmezővásárhelyi, miskolci, nagykőrösi és szeghalmi református gimnázium követ. Ebben a füzetben a sárospataki református gimnázium hét éven át folytatott tehetségkutató munkájának irányelveit, módszeres eljárását s a vizsgálatokon szerzett értékes tapasztalatait is közli a füzet szerkesztője, egyszersmind a sárospataki tehetségmentő munka egyik hivatott vezetője, s ezzel igen hasznos útmutatást nyújt minden más iskolának is a kiválogatás munkájára s a tehetségvizsgálat módszereire. A tehetségkutatás kérdésével Harsányi István már évek óta foglalkozik főkép a pedagógiai folyóiratok hasábjain, s ennek a kérdésnek ma ő az egyik legkiválóbb szakértője. A sárospataki református gimnáziumban már 1934-ben történt intézkedés a tehetséges, szegénysorsú tanulók felvétele érdekében, a következő év szeptemberében pedig megtartották az első tehetségvizsgálatot. Az első évben még csak 400 pengőt oszthattak ki az így felvett tanulók közt, a folyó tanévben azonban már 14,000 pengő kerül a 39 kiválasztott tanuló közt kiosztásra. A jelentkezők közül az iskola tanárai válogatják ki nagy körültekintéssel a támogatásra legérdemesebbeket. A vizsgálatra jelentkezőkről lelkészük és tanítójuk megállapított kérdések alapján részletes személyi lapot és környezettanulmányt állít ki, majd előre kijelölt napon a folyamodók írásbeli és szóbeli vizsgálatot tesznek. A vizsgálat nem annyira ismereteik mennyiségét és körét, mint inkább gondolkodóképességüket, felfogásuk és következtetésük gyorsaságát, valamint memóriájuk élességét akarja megállapítani. Azok a tanulók, akik sikeresen állták meg a vizsgálatot, felvételt nyernek s az iskola vala-