Protestáns Tanügyi Szemle, 1942

1942 / 2. szám - Megjegyzések

Megjegyzések.

41

de erről a benső kapcsolatról bárkitől könnyebben lehetett értesülni, mint ('»érésitől.

II.

Géresi Kálmán 1874-ben tért vissza végleg Debrecenbe és elfoglalta azt a magyar nyelvi és irodalmi tanszéket, amely Imre Sándor kolozsvári egyetemi tanárrá való kinevezése óta üresen állott, és amelyre mintegy örökjogot érzett nagybátyja, Lugossy József után, aki valamikor ugyanazt a tanszéket töltötte be.

Ebbe a tanszékbe már egy évvel előbb beülhetett volna, ha Géresi budapesti tanulmányi éveit még egv külföldi tanulmányi évvel meg nem akarta volna toldani. Különöskép nem nyugatra fordult, nem Göttingát vagy Heidelbergát, nem Leydent vagy Oxfordot kereste fel, hanem kelet felé tartott. Moszkvába és Szentpétervárra. E tanulmányi útján, melyre orosz nyelvismerete képessé tette, nem a honfoglaló magyarok nyomait kutatta, hanem a magyar királyság és a cári birodalom történelmi kapcsolatait búvárolta. Oroszországi útját Géresi megismételte 1895-ben, mint kollégiumi tanár, de ekkor rövidebb időre szabta.

Géresi érett férfi korában lett a Kollégium rendes tanára : Budapestről és külföldi útjából megállapodott politikai meggyőződést, kiforrott irodalmi ízlést és szilárd tudományos felfogást hozott magával.

Deák Ferenc volt a politikai eszményképe, akit már akkor választott ilyenül, mikor a legnépszerűbb ellenzéki pártvezérnek, Tisza Kálmánnak a kenyerét ette. A ,,haza bölcse“ halálakor országszerte tartott gyászünnepek alkalmával szónok aligha méltatta inkább szíve szerint a nagy férfit, mint Géresi a Kollégium emlékünnepén (187H. III. 8.).

Arany Jánosban látta a magyar költészet kiteljesedését, talán annál is inkább, mivel a 70-es évek titánjai tépdesni kezdték Arany babérleveleit.

Végkép eldöntött kérdésnek vallotta a finnugor-magyar nyelvrokonságot, melyet akkor még a M. T. Akadémia sem tett egészen magáévá, és amelytől a magyar közvélemény eléggé húzódozott.

Géresi kiforrott egyéniségéhez tartozott a frázisoktól való idegenkedés, jelentkeztek légyen azok akár a politikában, akár az irodalomban ; egyformán elítélte a kossuthiaskodókat és a petőfieskedőket, az előbbieket piaci szélhámosoknak, az utóbbiakat törpe epigonoknak tekintette, kedvelt szavajárásával tökéletleneknek nevezte.

Ezzel a politikai felfogással, ezekkel az irodalmi és tudományos elvekkel nehéz volt Géresinek népszerűséget szerezni azoknál a VII—VIII. osztályos il jaknál, akik koruknál fogva inkább hajoltak rajongásra s ábrándozásra, és akiket külső befolyások is szerettek tüntető célokra felhasználni. Ezek az ifjak csak később látták be, hogy milyen józan gondolkodás, milyen bölcs belátás és főkép milyen jóságos szív és nemes emberség lakozott ebben a népszerűsködni vagy éppen pajtáskodni nem szerető férfiúban, és e belátásra eljutva, annál nagyobb tisztelettel és megbecsüléssel fordultak Géresinek magasabbrendíí egyénisége felé. Ezt a különös viszonyt, mely Géresi és tanítványai közt fennállott, találóan jellemzi Zsigmond Ferenc ,.A debreceni Kollégium és a magyar irodalom“ e. becses művében (151—58. 1.).

Géresinek alaptermészetéhez tartozott, hogy nem szívesen állott a nyilvánosság elé, de a kötelesség gyakran odaállította ; így neki kellett több elhúnyt kartársát a Kollégium nevében elbúcsúztatni. Századok hagyományát folytatta ez alkalmakkor Géresi, hiszen a Kollégium falai közt legmíveltebb irodalmi műfaj volt akár a temetési prédikáció prózában, akár a halotti búcsúztató versekben. De Géresi sírfölötti beszédei nem hasonlítottak ezekhez a régi műfajokhoz : valódi szónoki művek voltak azok, melyek egyrészt a halottról adtak hű arcképet, másrészt a kartársak fájdalomérzéseit fejezték ki. mint azt a Szegedi Sándor (1882) és még inkább a Nagy Pál (1888) sírja fölött elhangzott beszédei bizonyítják. Géresi más feladatkörben is teljesen megfelelt a retorika magasabb követelményeinek, tudniillik, mikor a Tiszántúli Református Tanáregyesület vagy a Csokonai-kör elnöki székéből mondott tartalmasnál tartalmasabb megnyitó beszédeket.