Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 2. szám - Megjegyzések
42 Megjegyzések. III. Géresi Kálmán kollégiumi tanársága éveiben egyúttal a nagykönyvtár őre volt (akkor még nem hívták igazgatónak), amely tisztségben még inkább a Lugossy József örökösének tekintette magát. Bizonyos, hogy szívesebben forgolódott a ritkabecsű nyomtatványokat és kéziratokat magában foglaló könyvespolcok körül, mint ahogy ült az osztályterem kathedráján. Ott adhatta át ugyanis magát legtartósabb szerelmének, a könyvnek, a könyvolvasásnak, amelyhez hű maradt zsenge ifjúságától hoszszúra terjedt élete legvégéig. A könyvszerelmet, mint bármely más szenvedélyt, nehéz magyarázni ; én is csak tapogatódzom, mikor testalkatával hozom kapcsolatba. Géresinek középmagas, zömök termetén a széles vállak közül kiemelkedő hatalmas koponya ült erősen domború homlokkal, kissé hajlott orral és olajbarna színű kerekded arccal. Ezzel a test- és fejalkattal Géresi mintha valamely tatár khán fejedelmi székéből, vagy a török szultán trónjáról szállott volna le közénk tanúsítani, hogy az ősi magyarságba legalább annyi töröktatár vér vegyült, mint finnugor. Nos, ez a hatalmas méretű koponya, a domború homloküreget kitöltő agy tömérdek szellemi táplálékot követelt, és Géresi alig győzte a legjelesebb tudományos és költői művekből összehordani a szellemi jóllakáshoz szükséges táplálékot. Agyának dús tekercsei között a sokféle ismereten kívül szinte megszámlálhatatlan verset halmozott föl, nemcsak a szívéhez oly közelálló Aranyból, hanem Vörösmartyból, Petőfiből és Madáchiból, holott ez utóbbival már csak az iskolai padokon túl ismerkedett meg. A világirodalom nagyjai közül Homeros és Shakespeare volt a legnyitottabb könyv előtte : Homeros már csak azért is, mert azt lelkesedve tanította rendszerint a VII. osztályban, Shakespeare pedig azért is, mert alkalma volt e szellemóriást a legnagyobb magyar drámai színészek, Egressy Gábor, E. Kovács Gyula tolmácsolásában hallani. Géresi a maga széleskörű nyelvtudásával és világirodalmi műveltségével egy külön szép hivatást teljesített, előbb mint a Kollégium könyvtárnoka, később mint a Csokonai-kör elnöke majdnem egy félszázadon át. Sem belföldről, sem külföldről nem jöhetett Debrecenbe költő, író, tudós, aki ne Géresiveí kereste volna az első érintkezést, és ne tőle kapta volna a Kollégiumra és Debrecen egész szellemi életére nézve a legmegbízhatóbb felvilágosítást. Nem hiszem, hogy nála alkalmasabb és méltóbb szellemi kalauza lett volna Debrecen városának, akár a múltba nézzek vissza, akár a jelent tekintsem. IV. Nagy tudásához és hosszú életéhez képest Géresi kevés irodalmi terméket hagyott maga után. Mintha félig magára vette volna Petőfinek A magyar nemesről írt szatíráját; nem írt, hanem inkább csak olvasott. De ami keveset írt, az maradandó érték. A már említett emlékbeszédeken és elnöki megnyitókon kívül, mely utóbbiaknak nagyobb része — sajnos — nem jelent meg nyomtatásban, három tanulmányát kell kiemelnem. A Kollégium és benne a könyvtár története (1895), A debreceni színészet története (1882 és 1898), A Péterfia-városrész története (1894), mindezek alapvető dolgozatok, melyek nélkül a kutatók alig tehetnek további lépéseket, és melyekkel örökre lekötelezte maga iránt általában Debrecen sz. kir. városát, külön-külön pedig a debreceni református Kollégiumot és a városi színházat. V. Géresi minden hiúságtól ment lényénél fogva nem szerette az ünnepeltetést, a hivatali kitüntetést pedig szinte elhárította magától. Ez a magyarázata annak, hogy alig volt része akár társadalmi, akár hivatali ünneplésben, holott erre bőséges alkalmat szolgáltattak hosszú életének egyes szakaszai, valamint különböző területeken, a Kollégiumban, a főigazgatóságban, a Csokonai-körben végzett működésének nevezetesebb fordulatai. Amit az élő került, az elől nem térhetett ki a halott. A megemlékezés, az elismerés, a méltatás mozzanatai egymást követték szóval és írásban, képben és más formában.
