Protestáns Tanügyi Szemle, 1942

1942 / 2. szám - Papp Elemér: A tanár a diák szemében

Papp Elemér : A tanár a diák szemében.

37

tanár után érdeklődött, azt a feleletet kapta a gyermektől, hogy X Y tanár úr mindig olyan, mintha skatulyából húzták volna ki. Nem az volt a fontos, hogy hogyan tanít, hanem az, hogy elegánsan lépett ki a divatlapból. Ez is hozzátartozik a hősi ideál elképzeléséhez. Ha a tanár a szemtelenséget kereken visszautasítja, ez a jóviszonyt nem csorbítja, amennyiben lélekjelenlétével egy ideálnak megfelelően cselekedett és fölényes maradt. A kamaszkorban jelentős szerepe van a tanári színészkedésnek, mert ezáltal még élesebben áll a diák előtt elképzelt álomlovagja, ideálja. A póz mögött rejlő ürességet még nem veszik észre. A színészkedésnek, a mutatott nagyság valótlanságának sokkal nagyobb a hatása ebben a korban, mint a tehetetlen dühnek, kiabálásnak. Ezek csak a tanárnak a rakoncátlan diáksereggel szemben való tehetetlenségét leplezik le.

*

Egészen másképpen alakul a tanárról alkotott kép a serdülő évek alatt, 17—18 éves korban. Roppant érdekes tény, hogy mindaz, ami a kamaszkorban lévő gyermekre erősen hatott, az serdülőkorban lévőt teljesen hidegen hagyja, sőt sokszor mindez ellenszenves előtte. A valódiságot és a felvett mázt erősen megkülönbözteti, s a tanárban csakhamar felismeri, mi benne valódi, s mi üres nagyképűsködés. Az egészséges ifjúság nyílt és őszinte, a hanyagságot, csak mint eszközt ismeri, mellyel saját személyiségét megvédje, a tanártól valódiságot vár. A felfuvalkodott hiúságot, öntömjénezést, a csak megjátszott fölényeskedést mereven visszautasítja. Egy példa világosan megmutatja, mennyire elitélik a tanulók az alap nélkül fölényeskedőt. „Az ideális tanár ne éreztessen fölényt diákjaival szemben akkor, amikor a véletlenül kiütköző hibák szellemi íelsőbbségéről nem győznek meg bennünket“ — írja egy VII.-es diák. Vagy : „a tanár ne pózoljon, mindig maradjon az, ami a lényege“.

Ez az oka annak, hogy sokszor az a tanár, akit az alsósok rajongással vesznek körül, a felsőben elveszti tekintélyét.

Összehasonlíthatatlanul érzékenyebbek az érési korban lévők a tanár fellépésével, udvariasságával, vagy nyerseségével, modorával, vagy modortalanságával szemben is. Jelentősebb szerepet játszik a tanár külseje, ruházata, ápoltsága, vagy elhanyagoltsága most mint a dackorszakban. Érthető, hisz ebben a korban már önmagukkal szemben is nagy súlyt helyeznek a megjelenésre, társadalmi formákra s a ruházatra ; ezzel akarnak a felnőttekhez hasonlítani, ha még szellemileg nem emelkedhettek fel azokhoz. A tanárt ebből a szempontból is vizsgálgatják, s összehasonlítják más felnőttel. Itt is a kísérletnyujtotta feleletekre hivatkozhatunk : „Az igazi tanár első föltétele a biztos fellépés. Nincs csúnyább dolog, mint, mikor a tanár zavarban van“ — kezdi felsorolását az egyik. A másik szerint az ideális tanár : „külső tekintetében elegánsan öltözködik“. „Legyen a tanár elegáns, hogy a fiúk meg ne szólhassák“ — aggodalmaskodik a másik. A gorombaságot és az udvariatlanságot, modortalanságot különösen akkor bírálják el a tanároknál, ha ez náluk mindezt