Protestáns Tanügyi Szemle, 1942

1942 / 2. szám - Dr. Harsányi István: Mit és hogyan tanítsunk a gimnáziumban

30 L)r. Harsáinyi István : Mit és hogyan tanítsunk a gimnáziumban.

Nagyon fontosnak találom a jövendőben az osztályok létszámának oly mértékű csökkentését, hogy a tanárnak legyen ideje és alkalma tulajdonképpeni feladatát munkálni, vagyis nevetni, ami az egy osztályban összetorlódottak sokfélesége miatt igazán csak egyenként lehetséges. Szerintem a nevelés legelső és legfontosabb kelléke, hogy a nevelő az ifjúságot ne csak mint típust, hanem annak tagjait, mint egyéneket is a valóságnak megfelelően ismerje. Ez nem is olyan könnyű dolog, mint amilyennek azt általában tartják. Nem elég megkérdezni, hogy mi a kedvenc foglalkozása, vagy egy versnek melyik sora tetszik neki legjobban (bár egyes esetekben vezethet ez is némi eredményre). Maga felől kérdezni valakit szerintem egészen felesleges, hisz önmagát úgyis rendszerint csak máson keresztül ismeri az ember. Kérdezés alkalmával a mások által róla alkotott vélemények közül kiválogatja a pillanatnyi ízlésének éppen legjobban megfelelőket, s ezek alkotják a választ. Ha a nevelőt ez kielégítette, már eleve rosszul fogott feladatához. Minden tanítványát személyesen, magának kell megismernie. Nem kérdéseken, hanem tettein, vagy kérdés nélkül adott feleletein keresztül. E miatt a követelmény miatt nem tudom mások módján kárhoztatni a magánéletbe követést sem.

A tananyag szempontjából nagy változtatásokat nem tartanék szükségesnek. Legfeljebb valamivel gyakorlatibbá kellene tenni például a mennyiségtani anyagot. Nagyobb mértékű tanítása lenne talán még ajánlatos az egészségtannak és külföldi irodalomtörténetnek magyar nyelven, a hosszas és már a történelem által is elég bőségesen érintett egyháztörténet rovására.

Nemzeti szempontból a fontosság érzését segítené elő, ha az ifjúság politikai állásfoglalását engedélyeznék, és legalább látszólag figyelemreméltónak tartanák. Sokkal jobb eredményt gondolok még elérhetni, ha hazánk jelenkorban élő nagyjait (Németh László, Szabó Dezső stb.) hozzánk közelebb engednék, és viszont.

v. G. L. válaszából : Sok tantárgy van. Talán ez az oka a diákok elfásultságának. Nagyon jó lenne, ha itt is bevezetnék a nagyszerű amerikai rendszert, amely, azt hiszem, nagyon sokat javítana a diákok helyzetén : lehetne tantárgyakat választani. Talán így még a pályaválasztás nehézségei is megkönnyebbülnének. Ha valaki sokáig tanulna egy tantárgyat, kedvet kapna hozzá, és ha megvan a lehetősége, bizonyára az annak megfelelő pályára lépne, így a gimnázium mindjárt egy kis szakelőképzést adna. Azt hiszem, így sokkal több használhatóbb magyar ember kerülne ki az életbe.

K. L. válaszából: Egyáltalán nem találom elengedhetetlennek azt a munkát, legalább is annak jó nagy részét a nemzet és az egyén szempontjából* amit középiskoláinkban végzünk, illetőleg végeznünk kellene.

A fiúk helytelen időben történő erőlködése a határozottan komisz étlap megemésztésén, egyáltalán nem tartozik a hazafiúi szolgálatok közé. Amire a középiskolából az életben szüksége lesz az ifjúnak, azt úgyis észreveszi, s ez a félig öntudatlan kiválasztó tanulás a legjobb módszer. Ne agyonszorgalmasodott, zsúfolt agyú jeleseket neveljünk, hanem intelligens, gyakorlatias, élénk munkakedvű embereket.

Amennyire a nemzetnek szüksége van a középiskolai képesítésből, az nyolc év alatt közepes eszű fiúnál is, még a legkevesebb (nem akarok semmit mondani) tanulás mellett is megszerezhető. A középiskola nem egyéb, mint nyolc éves várakozás az élet előcsarnokában a bebocsátást jelentő jegyre.

Tanulmányaink gyakorlati alapokra fektetése pedig lehetetlen a talentumok sokfélesége következtében. Csak ezek az elvont, a tömeg számára érdektelen dolgok tarthatják együtt a különféle egyéneket. De ezt viszont szőröstőlbőröstől szükségesnek „kinevezni“ nagyképűség, s behajtani a diákokon ilyen vezényszavakkal, hogy „nemzeti feladat“ legalább is állatkínzás.

K. Gy. válaszából: Sok tárgy van, amelyiknek a tanulása elengedhetetlenül szükséges, amelyet azonban a diákság út ál. Itt tehát a tanítási módszeren kellene változtatni; hogy hogyan, azt én nem tudom. Nagyon fontos volna