Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 11. szám - Vasteleki Jenő: A földrajztanítás védelmében
Vasteleki Jenő: .4 földrajztanítás védelmében. 249 Á földrajztanítás védelmében. Minden magyar gimnáziumi tanár úgy érzi, közoktatásunk nagy hiányát pótolta a VKM a honvédelmi ismeretek tanításának bevezetésével. A magyar tanár tudástárháza új szempontokkal bővült, s mi több, a nemzetnevelés terén nevelőmunkája sokoldalúbbá, színesebbé és eredményesebbé vált. Igazán csak fájlalni lehet azt a tényt, hogy a diákság túlterhelése következtében egyrészt nem lehetett a honvédelmi ismereteket az eredetileg elgondolt óraszámban bevezetni, másrészt még igy is bizonyos tantárgyak óraszámát és tananyagát csökkenteni kellett. Ennél az utóbbi pontnál mi, gimnáziumi földrajztanárok nem tudunk panasz nélkül helyeselni. Nem tudjuk megérteni, hogy miért éppen egyik nemzeti tárgyunknak, a földrajznak kellett heti egy órára csökkennie, mikor úgyis általános volt a panasz, hogy a heti két óra is kevés ennek a tantárgynak a felső tagozatban való tanításához. Nem is szólunk most külön arról, hogy igen sokunknak az lett volna az óhaja, hogy mielőbb az érettségi tárgyak között szerepeljen a magyar földrajz, mint a magyar nyelv és irodalom, valamint a történelem mellett a legfontosabb nemzeti tantárgy. Nem utalunk most Mária Terézia ,,Ratio“-jára, amely kiemeli a szülőföld földrajztanításának fontosságát, egyszerűen az 1938-as új tantervi utasításokra gondolunk, amely oly tökéletesen fogalmazza meg a nemzeti tárgyak tanításának elsőbbrendűségét más tárgyakkal szemben, s oly nagyszerűen foglalja össze a belőlük meríthető nevelőhatások felbecsülhetetlen értékét. Úgy látszik azonban, elmélet és gyakorlat valóban két különböző valami. Mert amíg évkönyveinkben, anyakönyveinkben és az évvégi bizonyítványok rubrikáiban a földrajz már megkapta a megillető előkelő helyet, addig a gyakorlatban egészen más a helyzet. Éppen e folyóirat egyik közeli számában jelent meg egy cikk a középiskolai földrajztanítás csődjéről. Habár az illusztris szerzővel nem is értünk mindenben egyet, annyi azonban bizonyos, hogy Magyarország földrajzának a gimnáziumban heti négy órában való tanítása nem kielégítő, sőt nagyon kevés, ha figyelembe vesszük hogy ebből a négy órából három az I. osztályra esik, és csak egy a VII.-re. Ez a heti egy óra még arra sem nagyon elégséges, hogy az I. osztályban tanult és régen feledésbe merült ismeretanyagot felújítsuk, hogy birkózzunk meg a szülőföldismeret, néprajz mindinkább elodázhatatlan követelményeivel? Hogyan építsük rá erre az alig létező analitikusan összehordott ismeretanyagra a magyar földrajz nagy szintézisét? Hogyan égessük bele a tanuló leikébe, hogy7 népi közösségen, élettéren és sok divatos szólamon túl a magyar embernek „hazája“ van, s hogy mi is az? Kérdések, amelyekre a mai lehetőségek mellett alig tudunk feleletet adni. Valahogy úgy jártunk, hogy amit az egyik kéz adott, azt a másik elvette.
