Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 11. szám - Gyalog Béla: A Tanterv és az Utasítások egy tanmenet készítés tükrében
248 Gyalog Béla: A Tanterv és az Utasítások egy tanmenetkészítés tükrében. A mellett ma minden ismeret szétfolyik, elkallódik. A stilisztikai vagy verstani alapfogalmak éppúgy, mint a poétikai osztály elméleti anyaga. Ma ezek az ismeretek nem elsörendűek, csak hozzákapcsolódnak egy-egy óra főanyagához. Nem állnak a tanuló előtt ■rendszerben, csak úgy elszórtan bukkannak fel. Mivel az órák elméleti tanulságaiban nincs egyöntetűség (ma stilisztikai, holnap műfaji, egy hét múlva verstani stb.), s mivel a kis rész-megfigyelések csak igen hosszú idő alatt épülnek ki teljessé, a sok heterogén ismeretrészletecske nem tud összekapcsolódni, hanem széthullik és elkallódik. Maga a tanár is igen nehéz helyzetben van. Azelőtt ha pl. a verstan sorrakerült, tudta, mit kell megtanítania. Ma azonban szétforgácsolódik az ereje és az ideje, az órája, annyi mindenfélét kell egy olvasmánnyal kapcsolatban megtanítania. Másrészről nem lehet az olvasmányt sem agyonmagyarázni. Ettől az Utasítások is óv. — Eredmény: a szükséges elméleti megfigyelések alárendelt szerepüknél fogva nem tudnak úgy a tanuló emlékezetébe vésődni, ahogy kellene, s ahogy egy érettségiző tanulótól végül mégis csak megkívánjuk őket. Bizonytalan lábon jár ma a magyar tanítás, eredménye pedig ■annál kevesebb, mennél több a követelmény. Azt hiszem minden tanár megkísérli minden tanév elején újból és újból a lehetetlent azzal az okoskodással, hogy meg kell csinálni tudni, ha elő van írva, hisz lehetetlent csak nem követelnének. Aztán az.egész tanév egy nagy hajsza, kapkodás ide-oda, százfelé, hisz most egyszerre százféle ismeretet kell adni, s a legszomorúbb nem is az, hogy a lelkes nagy próbálkozás ismét kudarcba fullad, hanem az, hogy az oktatás e sok nehézsége közben teljesen elsikkad a nevelés. Mert ne gondoljuk, hogy az oktatott anyag vagy az oktatás rendje, fegyelme úgy magamagától épp eléggé nevel. De ki merne ma órán kitérni valamire, kinek van ideje váratlanul adódó kis eseteket, ötleteket, helyzeteket, feleleteket, vagy aktualitásokat, esetleges napi eseményeket nevelői szempontból kihasználni? A modern pedagógia fennhangon hirdeti, hogy szinte fontosabb, milyen a gyermek, mint az, hogy mit tud. Első a jellem! De hogyan szerezzünk érvényt a gyakorlatban ennek a fontos felismerésnek? Sokszor halljuk hangoztatni, hogy „keveset, de jól!“ Mégis sokszor halljuk érettségin : „Hát ezt már csak igazán ismerni kell, ennek igazán elő kellett fordulnia a régebbi tanulmányokban“, így áll elő aztán az a helyzet, hogy aki nem tud valamit elvégezni, az a jövővel vigasztalja magát, aki meg hiányokat tapasztal,' az a múltat teszi felelőssé. Ha pedig egy kézben van a diák nyolc évig, akkor látja a tanár legjobban, hogy megoldhatatlan feladat előtt állt a diákja, aminthogy az előtt állt ő maga is. Hála a szakemberek belátásának, az iskolalátogatók jóindulatának, hogy mind e nehézségek nem vezettek még komolyabb következményekhez. Akárhogy tekintjük is azonban a dolgot, szenved a tanár, szenved a diák, és szenved egész közoktatásunk. Bonyhád. ' Gyaloq Béla.
