Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 9. szám - Dr. Losonczi Zoltán: Melich János
196 Dr. Losonczi Zoltán : Md ich János, általános irányára is nagy hatással volt. Szófejtő és nyelvtörténeti jellegéhez most hozzákapcsolódik a történelmi cél. Ki akarja mutatni igazunkat a hely- és személynevek alapján is, s e törekvés szófejtő elveiben is mélyreható átalakulást hoz létre. Minek keressünk idegen eredetet az olyan szavak és kifejezések esetében is, amelyek a magyarból is könnyen megfejthetők! Ez az elv, amely egész magyar szófejtésünkre igen nagy hatással volt, az eddiginél még erősebb kritikára késztette még saját régibb szómagyarázataival szemben is. Számos olyan szóról és tulajdonnévről, amelyek idegen eredetét általánosan elfogadták, kimutatta, hogy ősmagyar eredetűek (vö. pl. Madách, Magyar Nyelv 1919, 1—5 ; Lövér, uo. 1926, 129—131 ; Szolnok, uo. 1926, 326—336 ; Döboka, uo. 1927, 240-—245 ; Szepes és Poprád, uo. 1929, 34-—-36). Más neveket viszont a honfoglalás előtti magyar-török kapcsolatokból magyaráz (pl. Labore, Magyar Nyelv 1923, 69-—71 ; Sarolt, uo. 1924, 110—-115 stb). E körbe tartozó cikkeiben ismételten foglalkozik a bolgár kérdéssel is, továbbá Erdély ősi helyneveivel; Anonymus különböző adatainak hitelességét pedig számos értekezése bizonyítja. Üj szemszögből nézi azonban a képzőket is, s több eddig idegennek tartott képző (-nők, -nők ; -ár, -ér) részben való magyar eredetét bizonyítja (vö. Magyar Nyelv 1926, 276 ; 1932, 11—22). Munkásságának a történeti színezettel való gazdagodása is arra ösztönzi, hogy tanulmányaival az eddigieken kívül újabb folyóiratokat is felkeressen (Erdélyi Irodalmi Szemle, Körösi Csorna Archívum, Zeitschrift für Ortsnamenforschung, Ungarische Jahrbücher, Deutsch-ungarische Heimatsblätter, Napkelet, Revue des Études Hongroises et Finno-ougriennes, Zlatarski-Sbornik, Sisic-Zbornik). Értékes tanulmányai jelentek meg ebben az időben is különféle emlékkönyvekben (Baudoin de Courtenay-Emlékkönyv, Streitberg Festgabe, Klebeisberg Emlék, Csengery Emlék, Rozwadowski-Emlékkönyv). E korszakban legnagyobb alkotása azonban a Honfoglaláskori Magyarország, amely 1925—1929-ig jelent meg öt füzetben. E rendkívül nagy és. alapos anyaggyűjtés után megírt munka célja történelmi : annak a kimutatása, milyen népeket talált a Kárpátok medencéjében a honfoglaló magyarság. Azonban annyi szó-, hang- és alaktörténeti megfigyelés is található benne, hogy a magyar nyelvtörténetnek is egyik leggazdagabb forrásmunkája. S míg történeti eredményei méltán erősítik nemzeti önérzetünket, nyelvtudományi adatai elsősorban az ómagyar hangtan nélkülözhetetlen alapját rakják le. Éppen e munka alapján írja Melichről egyik leghűségesebb követője, Pais Dezső : „Rendkívül eredeti szellem, melyben szakadatlanul forrnak a problémák, és ezekből áradó bőségben kristályosodnak ki a megoldások“' (Napkelet 1926, 262). E munka megírásakor Melich János már a szláv filológia egyetemi nyilvános rendes és a magyar nyelvtudomány jogosított tanára volt a budapesti egyetemen. Ezzel kapcsolatban az Orsz. Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság, alelnöke s a Magyar Középiskolai Tanárképző Intézet igazgatóhelyettese lett. Az 1935—36. tanévben a budapesti egyetem bölcsészeti karának dékánja is volt. Egyéb tudományos kitüntetések is gyors egymásutánban érték. A Magyar Tudományos Akadémia rendes s igazgatósági tagja, majd osztályelnöke is lett, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak pedig alelnöke. A porosz, s a krakkói lengyel akadémiák, a tartui észt tudományos társaság tagjukká választották (a helsinki Finnugor Társaság még 1913-bani). Tiszteleti tagságokkal, érdemrendekkel tüntették ki, 1930-ban a Corvin-koszorú, 1939-ben pedig a Corvin-lánc tulajdonosa lett. Ekkor választotta meg szülővárosa, Szarvas is díszpolgárává. E kitüntetések hosszú sora sem tudta őt azonban rávenni arra, hogy csak rövid időre is kikapcsolódjék a tudományos munkából. Az értékesnél értékesebb szófejtő s nyelvtörténeti cikkek hosszú sora jelent meg tőle ezután is, s a történettudományt is újabb eredményekkel gazdagította. Hogy csak néhány tanulmányt említsünk az újabban megjelentek közül, a „Latinbetűs helyesírásunk eredete“ (Bp., 1934), „Melyek a legrégibb német jövevényszavaink?“ (Nyelvtud. Közlemények 1935,'281—294), „A főnévi igenév képzőjéről“ (uo. 1936, 266—277), „Brünn nevéről“ (Magyar Nyelv 1940,
