Protestáns Tanügyi Szemle, 1942

1942 / 7. szám - Dr. Hamvas Gyula: A képzőművészet erői a középiskolai irodalmi analízisben

Dr. Hdmvas Gyula: A képzőművészet erői a kőzépisk. irodalmi analízisben. 153 a kérdésnek, s ebben az iménti hármas osztályozásban meggyőző­désem szerint a legalkalmasabb alapokról indulna ki. Irodalom: Prohászka L. : Az oktatás elmélete. Willmann: Didaktik als Bildungslehre. Fináczy: Didaktika. Mitrovics: A neveléstudomány alap­vonalai. B. Otto: Lehrgang der Zukunftsschule. Debrecen. Zágoni Barra György. A képzőművészet erői a középiskolai irodalmi analízisben. Madách és Rembrandt. A pszichológiai összefüggések súlya Rembrandt rendezésében, a belső szemléltetés egyéni jegyei Madách cselekmény-kiképzésében * Rembrandtot sokat foglalkoztatja az emberi lét célja. Részben innen a borongós hangulat, drámai felfogás műveiben. Az emberi élet velejárója: a küzdés ábrázolása sokszor lesz művészi témájává, és a fényértékek mesteri használatával magasrendű kifejezési formát kap. Az emberi küzdelem kilátástalansága sohasem jelentkezik nála egészen tragikus színezettel, még a legviharosabb, legdrámaibb jele­neteit is tompítja a művészi megvilágítás feloldó varázsa. Madách életműve nyílt önvallomás, amelynek középpontjában a földi rendeltetés problémája áll. Az, ami ezzel a központi gondolat­tal összefüggésben van, megrendítően súlyosan tör elő belőle, mintha az egész költői képességét erős indulatokba öntötte volna, hogy ki­tárja a küzdelem kínzó, reménytelen voltát. Az ember tragédiája egy fenséges, de megdöbbentő, kiáltó panasz, melynek vége a meg­semmisülés lenne, ha az Istenben való örök hitben el nem simulna a küzdelem elviselhetetlensége. A mérleg tehát az, hogy mindkét zseni központi mozgató eszméje tulajdonképpen majdnem ugyanaz, csak erősebb tónuskülönbség van alkotásukban. Rembrandt minden műdarabjában művészi tökéletességgel oldja meg a térbetöltés technikáját. Mindig az irodalmi analízist végező tanár jó szemmértékétől, meglátásától függ, melyik képzőművészeti műdarabot mutatja be a megvilágítás céljából, de itt jónak tartjuk a szerkezet illusztrálására ideiktatni Rembrandt Jézus betegeket gyógyít c. remekének általá­ban ismert leírását. E műben a festő nagyobb embercsoport lélektani tagozódását frappáns módon oldja meg. A képen a mindenünnen összeverődött bénák, aggok tekintete a cselekvény föalakjához, a Megváltóhoz fordul, aki egy nedves pince közepén áll kissé magasab­ban a többi szereplőnél. Mindnyájuk arcán ott a hit. Ez az első lélek­tani kapocs, amely a műdarab szereplőit összetartja, s amely a képnek tartalmi egységet biztosít. * Szerző hosszabb dolgozatának egy fejezete.

Next

/
Thumbnails
Contents