Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 7. szám - Zágoni Barra György: A tantárgyak kapcsolatáról
152 Zágoni Barra György: A tantárgyak kapcsolatáról. ben, de nem is találhatjuk. (Hál* Istennek, ilyen elv szerint nem lehet átrendezni a tananyagot, így erről az oldalról nem fenyeget veszély.) A tantárgyak összekapcsolása c. fejezetben az új Általános Utasítások kötetében találunk egy részt : ,,Az egységes világkép kialakítása a középiskolai oktatásnak elsőrendű feladata. Minden tanárnak óvakodnia kell, hogy ezen az egységen saját tárgyának tanítása közben rést üssön. A koncentrációval a legélesebben az az eljárás ellenkezik, mikor az egyik tanár a másik tantárgyból tanultakkal ellenkezőt hirdet, sőt éppenséggel kiélezi az ellentétet.“ Alább pár sorral: ,,...a mai középiskola egységes nemzeti világnézet kialakítására törekszik. Ebben a törekvésben egységes magyar nemzeti műveltséget kell nyújtani, amely magában foglalja a korszerű művelődés humanisztikus és reális elemeit, legjellemzőbb vonása azonban éppen nemzeti jellege. A középiskolai műveltségnek főeleme és egyben az oktatás gerince tehát a nemzetismeret. A nemzeti tárgyak köré csoportosított többi tantárgyat, mint a művelődésnek szakok szerint elkülönült tényezőit, a tárgyak természetéből folyó lehetőségek teljes kiaknázásával szintén ennek az eszmének szolgálatáBa kell állítani.“ A legfontosabbat azonban nem itt, hanem a „Nemzetnevelés“ c. fejezetben találjuk meg : „Az iskola feladata, hogy az ifjúságot a magyar nemzeti társadalom öntudatos tagjává nevelje. Ez irányú nevelésnek az a lényege, hogy az ifjúság élje át a nemzet erkölcsi, szellemi és anyagi értékeit.“ Ennél tömörebben nem is lehetne kifejezni az erkölcsi-világnézeti koncentráció elvét. Amint látható, ez valóban teleológikus jellegű követelmény, s megvalósulásának záloga a tanári testület egyenkénti és együttes értékében található meg. Ez az igazi, a többiek felett álló összetartó elv, mely függetien minden tantervi változástól. E rövid és hézagos tárgyalás is megmutatja immár, hogy a tárgyak kapcsolásának egész kérdéskörét nem lehet a „koncentráció“ szóval jelölni. Kívánatos volna, hogy a tanítás gyakorlata számára, no meg a sok idegen műszó kiküszöbölésére rendezzük e kérdés fogalomkörét. A gyakorlatban ez már megtörtént, midőn „koncentráción“ általában a tárgyi tartalomban, tehát magában az ismeretanyagban lévő „asszociatív koncentrációt“ értjük. Ezt nevezhetnénk tárgyi kapcsolatnak. A tanár módszerével, vagyis tanár és tanítvány lelki összehangolódásával megvalósuló „szimbiotikus koncentrációt“ módszeres v. élménykapcsolat néven emlegethetjük. Végül az erkölcsi-világnézeti koncentrációt imént felismert jellegénél fogva a célban való kapcsolatnak hívhatjuk. Ezzel elérnénk egyrészt, hogy a jövőben nevén nevezhetjük a gyermeket — de talán ennél többet is. Talán végre akad egy hivatott elme, aki a puszta elmélet helyett egy valóban gyakorlati használatra alkalmas módszertani alapvetésben a mélyére nézve ennek
