Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 7. szám - Zágoni Barra György: A tantárgyak kapcsolatáról
Zágoni Barra György: A tantárgyak kapcsolatáról. 151 Ennyi maradt meg, és nem több abból az óhajból, hogy az egész iskolás művelést egy föl tétlen uralkodó elvi rendszer alapján rendezzük, s ez az oktatás módszerében is jelentkezzék. Nos, az elv itt van, de (szerencséié) elvont idealisztikus jellegénél fogva a célban és nem a módszerben kötelező. Mi tehát a valóságos helyzet és hogyan érvényesülnek a gyakorlatban az imént felsorolt rendezési elvek? Meddig terjed hatáskörük és mi a rangsoruk? Az asszociatív koncentráció úgyszólván már a múlté ugyan, mint elv, de mint gyakorlati valóság, az összes tantervekben megtalálható. Ha látunk itt-ott kísérletet arra, hogy főképp az ú. n. rokontárgyak ismeretkörei egymásba vágjanak, kölcsönösen segítsék, kiegészítsék egymást, ez végeredményben mindaz, ami a Herbart—Ziller—Rhe;nféle körmönfont asszociációs kísérletek túlzásai után az idők próbáját kiállotta, és az oktatás gyakorlatában mint haszonnal alkalmazható eljárás megmaradt. Mert senki sem vonhatja kétségbe, aki csak pár évig is maga végezte az ifjúság oktatását, hogy az ismeretszerzés lelki folyamatában, melynek törvényszerűségeit ma alig ismerjük jobban, mint valaha, föltétlenül fontos szerepe *van a ráismerés, azonosítás mozzanatának, amely lényegében minden fogalomalkotás, tudatosítás és megtartás egyik alapfeltétele. Ragaszkodnunk kell tehát — és ragaszkodunk is — a tárgy nyújtotta kapcsolatoknak magában a tananyagban, de még inkább a módszerben való megvalósításához, persze a nélkül, hogy ezt abszolút elvként a művelődési javak nagyobb körének rendezésében elfogadnánk. Egyébként ez kivihetetlen is volna, amiről mindenki meggyőződhet, ha saját szaktárgyaiban, vagy annak különböző ágaiban minden más szempont mellőzésével keresztül akarná hajtani. A szimbiotikus koncentrációra ugyanez a megállapítás érvényes, azzal a különbséggel, hogy ez az elv inkább, mint a jövő doktrinér és iskolamentes légkörében elmélkedő vagy — ami még rosszabb — tankönyvet író elméinek munkája, fenyegeti a tanítás szerény munkásait egy, az előbbihez hasonló túlzással. Ma, az élménypedagógia korában, persze hogy valljuk az élményszerűség fontosságát. De vájjon : egy darab élet-e az új ismeret, mihelyt a tankönyvben vagy tantervben olyannak van beállítva? Vagy akár a ,, Gesa mmt unt erricht“ probléma-xíllító és munkáltatva dolgoztató eljárása : a való élet-e, mihelyt tanári felügyelet és irányítás mellett old meg feladatokat, melyek a legtöbb esetben csak játékos utánzásai az életnek? Bizony nem ez, hanem a tanár rátermettsége, ha szabad mondanom : lelke az, mely élménnyé teszi a tanuló számára a tanítást még akkor is, ha a tankönyv a tudományos szempontokat nem hanyagolja el a módszeres elv kedvéért s a tanítás az iskola szűk padjai közt folyik. És itt akaratlanul átsiklottunk az erkölcsi-világnézeti koncentráció elvére. Ez az az elv, melynek nyomát sem találjuk a tanterv
