Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 7. szám - Vitéz Dr. Bessenyei Lajos: Diákkaptár
148 Vitéz Dr. Bessenyei Lajos : Diákkaptár. Ságunk számára, a diákkaptár legfőbb feladata. Nem kisebb jelentőségű azonban az a szolgálat sem, melyet a nemzeti honvédelemnek nyújt a diákkaptár. Akár a hulladékanyag gyűjtését vesszük szemügyre, amely 88 vagon vasat, papírt, rongyot adott vissza a mai időkben a gyáraknak, mikor jóformán mindenütt nyersanyaghiánynyal küszködnek, akár az állat- és növénytenyésztés eredményeit vizsgáljuk és törekszünk azokat értékelni mai napság, amikor egyes élelmiszereknél dekázva kell a napi fejadagot pontosan és gondosan beosztani, akár a sokezer munkanapot vesszük szerbe-számba, most, amikor annyi magyar férfi erős karja hiányzik a nemzet mindennapi életéből, mivel messze idegenben kell az otthont és az itthoniakat megvédeni: mindez a nemzeti honvédelem szempontjából szinte megbecsülhetetlen érték. S végül a takarékosság fejlesztése, mely a pénzbetétek összegyűjtésében nyilatkozik, szintén elsőrangú nemzeti érdek. Egyfelől tőkeszegény ország, másfelől pazarlásra hajlamos nép vagyunk, ezeken a bajokon, legalább részben, önerőnkből segíteni megint olyan célkitűzés, ami csak a diákkaptár létjogosultságát igazolja, s minden illetékes tényező támogatását indokolttá teszi. Ez általában meg is van : öt minisztérium törődik a diákkaptárral, segíti azt pénzzel és erkölcsileg. Az iskolák igazgatói és tanárai is mind nagyobb megértéssel fordulnak feléje, és adják oda önzetlenül munkájukat az intézmény felvirágoztatására. Tagadhatatlan azonban az is, hogy vannak iskolák, amelyekben nem bír gyökeret verni a diákkaptár. Ezekben nem az ifjúság a hibás, a közönyös, a dolgozni nem akaró, hanem vagy az igazgató nem fordít gondot a diákkaptárra, vagy — és ez a főbaj —. nincs egyetlenegy tanár sem, aki hajlandó lenne a maga idejéből áldozni ez intézmény vezetésére, * már pedig e nélkül nem megy a dolog. Azt nem kívánhatja senki egy tanártól sem, hogy a rendes munkájának elvégzése után a még fennmaradó egész idejét odaáldozza valamelyik ifjúsági intézménynek, mert hiszen neki is vannak egyéni dolgai, azokat szintén el kell végezni. De nem is erről van itt szó. A diákkaptár-munkát csak meg kell szervezni és meg kell indítani egy iskolában, ehhez feltétlenül szükséges a tanár ottléte, irányítása, feügyelete, részvétele. A továbbiakban azonban már az ifjúságnak kell dolgoznia, akkor lesz ez igazi diákkaptároskodás, ha saját erőből működnek a gyermekek. Vagyis a megindulás és kellő megszervezkedés után a felügyelő tanárnak már igen csekély, vagy semmi elfoglaltsága sem lesz és lehet. Ami pedig azt az ellenvetést illeti, hogy ifjúságunk nagyon is túl van terhelve ■— ez, sajnos, teljes mértékben igaz is — és így nem helyes, nem célszerű még a diákkaptárt is rájuk rakni, erre azt felelem : a diákkaptár nem okoz szellemi munkát, ez játékos és pénzkereső időtöltés, amiben csak megpihen és felüdül a tanulnivalóktól erősen igénybevett, sokszor agyonfárasztott gyermek. Mindezek alapján jogosan várható el, és a magyar jövő érdekében felettébb kívánatos is, hogy a diákkaptár mindenütt elterjedjen
