Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 6. szám - Megjegyzések
138 Megjegyzések. jegyet kapott-e a tanuló, mint amilyet várt, igazságosnak tartja-e az osztályozást, és mily hatással volt rá. Hogy a tanuló igazságosnak tartja-e az osztályozást, óvatosabban úgy fejezhetjük ki, hogy érezte-e az osztályozás igazságát. Hogy igazságos, fel kell tételeznünk, és nem szabad a tanulónak alkalmat adnunk arra, hogy a mi asszisztálásunk mellett a tanár ítéletét bírálat tárgyává tegye. Ez Szabó Juditnak sincs szándékában. Talán nem is kellene túlterjeszkedni Szabó Judit első kérdésén : „Megfelelt-e a félévi értesítő várakozásodnak, jobb-e vagy rosszabb-e annál, amilyet vártál?“ Csak még az ok felől lehetne kérdezősködni. Szabó Judit célkitűzése igen helyes: „...feltétlenül szükséges, hogy a tanuló az osztályzatot annak lássa, ami : önismeretre tanító, munkára serkentő buzdításnak“. A kísérlet és eredményei mindenesetre érdekesek, a belőlük levont tanulságok is helytállók. Természetesen nem szabad szem elől téveszteni, hogy a bizonyára névtelenül adott feleletek nem mind őszinték, hiszen a névtelenség ebben az esetben nem felismerhetetlenség, s ezt a tanulók jól tudják. Lélektani szempontból mindegyik felelet értékes, mert jellemző a felelőre, másrészt önvizsgálódásra vezet. Az igazság szempontjából a feleletek kevésbbé értékesek. Az ítélkezés feladata a tanáré. A tanárnak igazságosnak kell lennie, és az egészségesen kialakult osztályszellem légkörében a tanulónak legfeljebb azt szabad éreznie, hogy nem volt képes a maga tudását úgy érvényesíteni, napvilágra hozni, mint kellett volna. Ha a diák úgy érzi, hogy nem tévesen, hanem igazságtalanul ítélkeztek fölötte, az — régi tapasztalat szerint — oly sebet üt rajta, amely nehezebben gyógyul, mint az életnek sok más igazságtalansága. Az igazságosság azonban az iskolában sem egyszerű dolog. Ahány tanár, annyi a mérték. „Legyünk egyöntetűek“, mondja Szabó Judit, mert maga is azt tapasztalta, hogy ugyanannak az osztályzatnak az értéke tanárok szerint változik. Az egyöntetűség kedvéért a hospitálást ajánlja. Ennek hasznát senki se vonhatja kétségbe, de az is igaz, hogy a teljes egyöntetűség ez úton sem érhető el, és bizonyos okoknál fogva nem is mondható kívánatosnak. Aki több intézetben működött, tudja, hogy színvonal tekintetében intézetek szerint is nagy különbségek vannak. Szerepe van ebben a hagyománynak, országrészek, városok, társadalmi osztályok művelődési különbségeinek, de egy-egy tanár személyiségének is. Az egyetemről valamely intézethez kerülő ifjú tanárnak, a máshonnan odahelyezett idősebb tanárnak is kétségkívül számba kell vennie új intézetének hagyományait, helyzetét, színvonalát. Ha az ember más tanár osztályát átveszi, akkor is számolnia kell a színvonallal. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy adott esetben a színvonal emelésére ne törekedjék. A magasabb színvonalat jelentő tanárhoz más tanárnak felemelkedni talán még könnyebb féladat, mint az alcsonyabbhoz leszállni. A magasabbra törekvő tanárnak azonban nem egyszer ezt is meg kell tennie, legalább is míg az áthidalást elvégezte. Tapasztalatom szerint a diák sohasem tartja igazságtalannak azt a tanárt, aki lehetetlent ugyan nem követel tőle, túl nem terheli, mégis sokat követel, de magyarázataival hozzáférhetővé teszi számára a nagyobb követelményeket, ezeken belül aztán személyválogatás nélkül, biztos ítélettel egyöntetűen osztályoz. Az iskola vezetősége joggal törekszik bizonyos nivellálódásra is, és ebben Szabó Juditnak mindenki igazat fog adni, de a vezetőség magasabb színvonalat is el akar érni, és az azt fenntartó szigorú tanárt maga az osztály is minden kényelmi szemponton túl magasabbra értékeli, mint azt, aki evvel a szemponttal szemben engedékeny. A magasabb színvonal az önelégültséget fokozza. Idős emberektől is gyakran halljuk, mily büszkeséggel beszélnek szigorú tanáraikról. Szabó Juditnak az osztályozás igazságát kutató módszere mellett leírok egy másikat, amelyet éveken keresztül kipróbáltam. Általában véve úgy van, hogy a tanuló otthon rossz osztályzatáért nem igen akarja a felelősséget viselni, és a tanárt hajlandó okolni. Az osztály nyilvánossága előtt azonban
