Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 6. szám - Oppel Imre: "A művészi alkotások ismertetése" tanításának módszere
132 Oppel Imre : A művészi alkotások tanításának módszere. „A művészi alkotások ismertetése11 tanításának módszere.* Mielőtt tulajdonképpeni beszámolómat elmondanám, pár szóval rávilágítok az új tantárgy megszületésének előzményeire és bizonyos lelki vonatkozásokra. Olyasfajta érzésem van most, az új tantárgy tanítási módszerének bemutatásakor, mint a gazdának, aki egész évi buzgó munkálkodásának eredményét, az őszi betakarulást végzi avagy mikor egy sok vihart látott hajós beevez a régvárt biztos kikötőbe. Immár 36 éves tanári működésem egész ideje alatt mindig az volt egyik főcélom, hogy a magyar tanulóifjúság művészi nevelését — már amennyire ez szűk hatáskörömben lehető volt — előbbre vigyem. . . Ezért a célért küzdöttem egész életemen át a rendes rajzórákon belül, a tanórákon kívül, az ifjúsági egyesületekben, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületében, különösen főtitkár koromban és privát művészi életemben. A képzőművészetek iránti érdeklődés felkeltése és ébrentartása volt célom a gimnázium Benczúr Gyula képzőművészeti körének 1927. évi megalakításával is. Az általános műveltséget nyújtó középiskolában — bármennyire humanisztikusnak volt is kijelentve a gimnázium — a leghumanisztiküsabb tantárgy, a „rajz“ szerepe és fontossága nagyon alárendelt volt. Ennek okát abban látom, hogy mindazok, akik eddig a magyar közoktatás ügyét a legmagasabb fórumokon irányították és intézték, mind a régi, úgynevezett „görög-görögpótló“ világ görögösei közül valók voltak, amikor a görögöt helyettesítő rajz és irodalom csak mint pótlék, mint „Ersatz“ szerepelt. Amidőn 20 „művelt“ görög mellett csak 4 volt a „barbár“ pótló. Ez az átkos elnevezés, a „görögpótló“ volt minden lenézésnek, ellenszenvnek és visszafejlődésnek oka. Még ha érezték is — belül ■— a rajz tanításának szükségességét, az az ominózus „pótló“ elnevezés elrontott mindent. Ott ült az intéző körök — sőt az ifjúság — lelkében is. Éppen ezért nagyon jól esett, midőn megboldogult Pintér Jenő főigazgatónk 1929-ben a Benczúr-köri művészettörténeti előadásaim kapcsán ezek rendkívül hasznos volta mellett nyilatkozó A. Nagyon fontos és hasznos kiegészítését képezik ezek az előadások — mondá — a tanulóifjúság általános műveltségének addig is, míg valahogyan nem sikerül a művészetek tanítását a rendes tantárgyak közé besorozni. Hála Isten! ez a reform a mostani iskolai év VII. osztályában, ha nem is a legkielégítőbb módon, df a 109,646—1938. IX. VKM rendelettel, végre mégis megvalósult. Nagyon jól esett ez nekünk, „rajz“-szakos tanároknak, de különösen nekem, aki ezzel a rendelettel mintegy hivatalos beigazolását nyertem eddigi tanári felfogásom és törekvéseim helyességének. Helyesen gondolkoztam és helyesen munkálkodtam! Sőt! Tizenöt évvel meg is előztem a hivatalos intézkedést! A fasori evangélikus gimnáziumban már 15 éve megvolt a mód és a lehetőség, hogy a kultúra egyik legnemesebb ágában, a képzőművészetek terén is kapjon valami kóstolót a tanulnivágyó ifjúság. Mennyivel más a helyzet most, hogy ez a lehetőség immár minden egyes tanulóra nézve egyformán kötelezővé vált. Nemcsak a lehetőség lett nagyobb az általános műveltség teljes megszerzésére, hanem a kötelező tanulás revén az eredmény is. r,; . * A budapesti evang. gimnáziumb an 1942 február 12-én tartott bemutató óra megbeszélésén tartott felolvasás.
