Protestáns Tanügyi Szemle, 1942

1942 / 4. szám - Dr. Philipp Kálmán: A magyar protestáns tanár hivatástudatáról

80 Dr. Philipp Kdlmín: A magyar protestáns tanár hivatástudatáról.

Az egységes középiskola, a mai gimnázium, amidőn a nemzetismereti oktatást teszi tanulmányainak központjává, amidőn a modern stúdiumoknak —• modern nyelvek és reáliák — értékes szerepet biztosít, a protestáns iskolák hagyományos oktatási alapján áll, de távolodik attól, amidőn az óklasszikai nyelveknek feltűnő nagy teret biztosítva, azoknak munkáját a modern természetű diszciplínákból követelt nagy anyaggal zavarja, eredményeit problematikussá teszi. A Ratio Educationishoz, a hagyományhoz való visszatérés a mai gimnázium tárgyi összetételére föltétien hatással volt. E hagyomány, az első magyar tanterv értéke nemzeti szempontból elvitathatatlan. Meghozta a magyar középiskola egységesítését, amelynek célszerűségéről eltérhetnek a vélemények, de amelynek jelentőségét tagadni nem lehet. (Csak a nemzeti tárgyak egységes értékelését, egységesítő tanítását emeljük ki.) De, sajnos, meghozta azt a tárgyi zavart is, amely különösen az első Ratio Educationis tantervéi jellemezte. És amint a Ratio Educationisnak elsősorban a reáliáktól „agyonhalmozott“ tanterve nem valósulhatott meg (még a második, javított 1806-os kiadásban sem!), a mai gimnázium hasonló okoknál, bajoknál fogva nem teljesíthet’ feladatát, nem érheti el célját. Ne vegyük az okokat szószerint, mert hiszen a Ratio Educationis idejében sem megfelelő tanerők, sem tankönyvek nem álltak rendelkezésre, a lényeg ugyanaz, mely a jellemükben egymástól távol álló, össze nem egyeztethető tárgyak halmozásán fordul meg, amelyben a mai gimnázium tanterve épúgy szenved, amint a Ratio Educationis tanterve szenvedett.

A protestáns iskola a XVIII. század végén, a Ratio Educationis megjelenésének idejében fénykorának emlékein csüngve, több okból szembekerült vele. A XVI. és XVII. századbeli protestáns iskolák célkitűzése irányt szabott a prot. tanügynek, a prot. iskoláknak. Az kettős fontos feladatra vállalkozott. Éspedig a tudomány ápolására — magyar nyelven, a magyar lélek szemlélődésén, a magyar ész kritikáján keresztül. Ezek azok a szempontok, amelyeket a nagyhírű protestáns iskolák örökségül hagytak, és amelyek éppen nem voltak összeegyeztethetők a Ratio Educationis utilarisztikus felfogásával és a magyar nyelvnek, a nemzeti tárgyaknak jutott szegényes szerepével. Természetesnek tetszik ennélfogva és nem csodálkozhatni rajta, hogy a reakció el nem maradt. Az 1791-i országgyűlés 26. tc.-ében a protestánsok önkormányzati jogai újból biztosítván, egy új tanulmányi rendszer megalkotását célzó kísérletek indultak meg. Az előbb felsorolt okokhoz hozzájárul a latin nyelv túltengő szerepe, amely a Ratio Educationis tantervében oly kifejezetten jutott kifejezésre. A protestáns iskolák a latintanítás túlhajtásának megszüntetésével és a magyar, az anyanyelv ügyének meleg felkarolásával a XIX. század első felében a virágzás ritka korszakát érték el. Az uralkodó pedagógiai irányzatok, a neohumanizmus, a filantrópista realizmus kedveztek az anyanyelv ügyének, és az óklasszikai nyelvek célkitűzésének tisztázására törekedtek. Kiváló szellemeink, egyrészről pedagó