Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 2. szám - Oppel Imre: A rekonstruálás lényege és módszere
36 Oppel Imre : rekonstruálás lényege és módszere. 9. A látás, tapintás és hallás mellett a szaglás és ízlés is szerepelhet, mint ingerhatás, valamilyen rajzban megoldható, tehát rekonstruálható gondolat — illetőleg képzeti kép — alakításához. Ha valamilyen szagot szagolok, vagy valamilyen ízt megízlelek, okvetlenül keletkezik valamilyen lerajzolható gondolatom a szag, vagy íz kiindulóforrásáról. Mint ingerhatás idesorozható az egyszerű hang, a zörej is (nem a beszéd), mint pl. a menydörgés, a harangzúgás, a csattanás, sziszegés, morgás — sőt az érzőszervekre irányuló bármilyen más hatás, mint pl. ütés, csípés, sírno- gatás is. Ezek az ingerhatások azonban nem annyira az értelemre, mint inkább az érzésvilágra hatnak, és az érzelem útján alkotják meg a rekonstruálandó képzeti képet. Az ingerhatásoknak ez a csoportja már sokkal absztraktabb, sokkal bonyolultabb és sokkal nagyobb művészi intelligenciát igényel, semhogy a középiskolai rajzoktatásban rendszeresen alkalmazható lenne. Legfeljebb csak olyan mértékben, mint amennyire... 10. ...a legnehezebb, a legtöbb művészi adottságot, intuíciót, fantáziát igénylő rekonstruáló feladatkör, az önálló művészi tervezés szerepel. Ekkor már nem mutatok, nem mondok, nem érzékeltetek semmit sem. Csak a feladat célját nevezem meg. Tervezendő pl. egy síremlék, egy szökőkút, egy asztali lámpa, egy asztalterítő, egy faliszőnyeg, egy csatakép, vagy akármilyen jelenet, vagy általános feladat minden külön megszorítás nélkül, teljesen szabadjára engedve a művészi fantáziát. A tervező mindenekelőtt az ő saját, egyéni művészi képzelő- erejévcl próbálja megközelíteni, megismerni, megérteni a feladott gondolatot. Hogy világosan tudja, miről is van szó?! Azután — kizökkentve magát az ő saját földi mivoltából, a fantázia szárnyain odarepül a feladat képzelet- és gondolatvilágába, összefogdossa az eszmék légkörében szanaszét szállingózó, felvillanó eszmemeteorokat, bizonyos isteni sugallattól irányítva, öntudatlanul, elhelyezi az egyes megragadott, eszébe ötlött formákat, vonalakat egymásból, egymás mellé, egymáson át; gyúrja, tapasztja, míg végre kialakul valami. Előbb a nagy tömeg, majd a részletek. A ködszerű tömegfoltot lassanként kisebb egységekre tagolja, a kisebb egységeket azután további kis részletekre bontja. A rajzolás, tervezés egész menetét egy bizonyos transz-állapot jellemzi. Ellentétben az eddigi feladatokkal — mint már említettem — itt nem a tudás diktál, hanem az érzés. A tervezés kezdetén minden igyekezetemmel csak a végcélra gondolok. Az imitativ rajzolással teljesen ellentétesen szabadjára engedem a ceruzámat, hadd firkáljon, ahogyan fog. Közben-közben csak egy pillanatra visszazökkennek a pozitív világba, hogy megnézzem, mit is fogott a ceruzám! Majd ismét pegazusom szárnyaira kapok, hogy folytonos firkálás közben lassan-lassan teljesen kialakítsam a képzeletemben megszületett kép papírra rekonstruált mását. Minél tovább fejlesztem így feladatomat, lassanként annál jobban előtérbe kerül a képzelet és érzés mellett a tudatosság, az értelem. A részleteknél, a kritikánál szinte már tisztán a tudás vezérel. A sok
