Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 10. szám - Megjegyzések
282 Megjegyzések A legsürgősebb a világnézeti tárgyak tankönyveinek megiratása, vagyis : hit- és erkölcstan, magyar nyelv és irodalom, történelem, nevelési ismeretek, földrajz és végül -— de nem utolsó helyen - az ének, s csak ezután jönnének a többi tárgyak, ú. m. : természetismeretek, mennyiségi ismeretek, német nyelv, gazdasági ismeretek. Fontos; hogy ha fokozatosan is, de feltétlenül minden tantárgyból megírassuk a magunk tankönyveit. Debrecen. Dr. Zombor Zoltán. A leventcintézmény és a gimnázium. Minden kor embere azt igyekszik átadni az új nemzedéknek, amit a legtöbbre tart, ami az emberi együttélést felfogása szerint kellemesebbé, emelkedettebbé, boldogabbá teszi. A francia forradalomtól egész a XX. századig a tudásban, az ismeretek halmazában látta az emberiség ezt a legnagyobb értéket, és úgy gondolta, jól építi jövendőjét, ha az új nemzedék minden tagját sok tudással, leleményességgel szereli fel. Nemigen gondoskodott ez a nevelés arról, hogy az így felszabadított sok egyéni ambíciót, becsvágyat korlátokkal is ellássa, sőt sok helyen a féket vető vallás is kimaradt a nevelő tárgyak sorából, és idők múltán mindjobban kimaradt az életből. Az uralkodó felfogás az volt, hogy a féktelen önzést majd megfékezi a természetszerűen kialakuló verseny. Hamarosan ráébredt azonban az emberiség arra, hogy ez a felfogás ugyan egyének és nemzetek között valóban versenyt indított,” de ez a verseny hovatovább bellum omnium contra omnes lett, és boldogság helyett boldogtalanságot, jólét helvett nyomorúságot hozott a világra. A szomorú tapasztalatnak megfelelően az emberiség az új generációt is immár másképpen akarja az életre előkészíteni — megváltozott a nevelés. Amint a hibás elgondolásokból kiinduló nevelés következményei is csak fokozatosan, igaz hogy mind nagyobb mértékben mutatkoztak, úgy a nevelési elvek is fokozatos, de végül már igen lényeges változáson mentek keresztül. Röviden így fejezhetnénk ki a nevelésben bekövetkezett változást : a hangsúly az individuumról a kollektumra került át. Be kellett látnunk, hogy értéktelen, sőt káros az a nevelés, amely kiokosítja, kiügyesíti az egyént, de iaem fejleszti ki benne a közösségi érzést, nem nevel belé embertársai iránti felelősségérzetet, mert az ilyen egyén nem tud beilleszkedni termékenyen a társadalomba, tudását féktelen önzésében embertársai ellen használja fel, ez a káros hatás pedig előbb-utóbb visszahat őrá is. Annak a belátása is szükséges azonban, hogy az ellenkező véglettől is óvakodnunk kell, vagyis a közösségi nevelő értékek hangsúlyozása nem jelentheti az emberi ség tudásanyagának a mellőzését. Bár ez az eljárás talán nem lenne olyan veszélyes, mint amilyenné a közösségi nevelés elhanyagolása lelt, azonban mindenesetre megakasztaná az emberiség fejlődését. Mindkét kívánalom : az egyéni és a közösségi nevelés okozza napjainkban a legtöbb túlterhelést és a kettő közötti összhang megteremtése (mert hisz a kettő nem ellentét, hanem egység) a nevelés mai igen nagy feladata. Gimnáziumainkban, melyek a nemzet vezetőit voltak hivatva nevelni, szépen figyelhetjük a közösségi nevelői gondolatok előretörését. Az egyes tárgyakban rejlő, de eléggé még manapság is ki nem használt közösségi nevelő erőkön kívül a közösségi nevelést célozták az önképzőkörök. Azonban, mint nevük is mutatja, a hangsúly itt is az önképzésen volt. Jó szónokok, ügyes előadók és versfaragók nevelődtek az önképzőkörökben még a világháború előtt is. Több közösségi nevelést jelentettek az Ifjúsági Egyesületek, de az első igazi közösségi nevelő eszköz a gimnáziumokban a cserkészet volt. A tárgyakban rejlő közösségi nevelőerő kihasználásának fontosságát hangsúlyozza az új Tanterv, rámutatva arra, hogy az a megfogható közösség, amelyben a magyar ifjú fel tud' oldódni, nem lehet más, mint a magyar nemzet, A mi
