Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 9. szám - Vitéz Szabó Lajos: Kultúránk válsága és a történelemoktatás
Vitéz Szabó Lajos : Kultúránk válsága és történelemoktatás. 247 részletesen tárgyaljuk. Nem resteljük itt a regényírók eszközeit is igénybevenni, és igyekszünk behatolni lelkűk és jellemük világába. A nagyságot, különösen az újkor történeténél nem azzal mérjük, hogy uralkodó vagy más magasállású volt-e az illető, hanem hogy lelkének szárnyalásával, nagy, korokat formáló eszméivel, találmányaival, tetteivel milyen hatást tett embertársaira, és milyen érdeme van az egyes népek vagy az egész emberiség nagy erkölcsi célok megvalósítása felé való vezetésében. A hangsúly tehát nem az eseményeken lenne. Legfőbb teendő volna a nagy emberek és korok leikébe való behatolás. Azoknak az eszmeáramlatoknak és intézkedéseknek a tárgyalása, amelyek az emberiséget a Jézus által előírt tökéletesedés felé vezetik. Be lehet kapcsolni az egyes korok ízlésének finomodására és lelkének neme- sedésére vezető nagy irodalmi és művészeti mozgalmakat az utolsó századokban is a legnagyobb képviselők megnevezésével és egyetemes hatásuk kidomborításával. Ezzel az egyetemes irodalomoktatás nagyban érezhető hiányát is pótolnánk valamennyire. Ma az a helyzet, hogy középiskolából kikerült ifjaink esetleg a nevét sem tanulták meg Shakespeare-nek, Miltonnak, Dickensnek, Puskinnak, Tolsztojnak, Ibsennek vagy Cervantesnek. A nagy művészeknek és művészeti, irodalmi irányoknak nemcsak az ó- és középkorban, hanem a későbbi századokban is épolyan hatása volt a korok szellemi és lelki arculatának kialakításában. Ezzel tehát nemcsak irodalmi ismeretek hiányát pótolnánk, hanem teljesebb történeti korképet tudnánk nyújtani. Végeredményben : az anyag eseményes részeinek erős megrostálására lenne szükség, hogy ilyenformán az eszmeáramlatoknak, intézményeknek, korok és nagy emberek lelki arcának, érdekesebb események részletesebb tárgyalásának, és végül nagy irodalmi és művészeti irányok megrajzolásának több tér jusson. A másik mód, amivel a tanítás elmélyítését biztosítani lehet, már a tanár egyéniségében rejlik. A tanárnak minden alkalmat meg kell ragadni a történelem megkedveltetése, végső fokon a formális képzés céljának megvalósítása érdekében. Ezt teheti regényes előadásával, ahol erre alkalom kínálkozik, nagy emberekről és egyes korokról sikerült jellemkép adásával, azzal a kísérletével, hogy az egyes korok, nagy emberek és korszakos eszmeáramlatok titokzatos mélységeibe vezesse tanítványait, és végül azzal a törekvésével, hogy a történelmi eszmékkel úgy átitassa tanítványai lelkét, hogy ezek lelki élményekké váljanak a fogékony ifjú lelkekben. Ennek alap- feltétele, hogy az előadandók neki is élményei legyenek. Egyik tárgy sem olyan alkalmas a gyermek és ifjú érzelemvilágának fejlesztésére, mint a történelem és az irodalom. Ezért mind a történelem, mind az irodalom tanárának teljes szabadságot kell nyújtani arra, hogy azokkal a történelmi korokkal, illetőleg irodalom tanárról lévén szó, azokkal a remekművekkel foglalkozzanak részletesebben, amelyek nekik is különös élményt jelentenek. Hiszen az ismeretek közlése csak egyik és nem is a legfőbb cél. A főcél olyan művelt és jellemes honpolgá-
