Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 9. szám - Vitéz Szabó Lajos: Kultúránk válsága és a történelemoktatás
242 Vitéz Szabó Lajos : Kultúránk válsága és történelemoktatás. hogy más korok együgyű tévelygései megismétlődjenek. Mert ha valaki, azonfelül, hogy megöregedett, sőt hogy élete kezd megnehezülni, elveszítette a múlt emlékét, és nem veszi hasznát tapasztalatainak, — mindent elveszített.“ (Ortega : A tömegek lázadása 103 L) Sokszor hallottuk s magunk is sokszor hangoztattuk, hogy a Versailles körüli békék, elsősorban a trianoni béke igazságtalanságait a békediktálók bosszúján kívül elsősorban földrajzi tudatlanságuk okozta. Nos, Európa „műveltjei“ ma nagyfokú történelmi tudatlanságban szenvednek. Máskülönben nem volna olyan nagy sikere politikai agitátoroknak, akik elvetik a múlt század és még régebbi századok tanításait. A történelemnek vannak haladó és vannak pihenő, vagy éppen visszaeső korszakai. De ha grafikailag akarjuk ábrázolni a történelmi kultúra útját, úgy ez csak olyan vonal lehet, mely minden időleges visszakanyarodás mellett is emelkedő irányt mutat. A kultúra olyan építmény, amelyet nemzedékek, századok, sőt ezredek fiai építettek. Az európai kultúrának alapjait még az ókori Kelet népei kezdték lerakni, jobban mondva inkább csak anyagot szolgáltattak hozzá, amelynek felhasználásával a görögök raktak le szilárd alapot. Az építmény bővült a római kultúra és civilizáció hozzáépítésével, és az alap végleg tartóssá vált, s minden idők legszilárdabb alapépítménye lett a keresztyén hit- és erkölcsi elvek lerakódásával. A hármas vagy kettős alap végleg összeolvadt, s minden, ami Európában később haladást hozott: gótika, renaissance, reformáció, felvilágosodás és liberálizmus, erre épült. A közbülső korok pihenést jelentenek, vagy kísérletet a haladás lassítására, vagy éppen megakasztására, de semmi esetre sem jelentkezhetnek azzal az igénnyel, hogy minden eddigi fejlődés figyelmen kívül hagyásával, egyszerűen valami eddig soha nem létezett új világot hozzanak. Európa jövő életének az imént felvázolt úton kell továbbhaladnia, vagy pedig el kell pusztulnia. Ezen az úton egy bizonyos magaslatra rengeteg szellemi erőfeszítéssel, lelki gyötrelemmel, nehéz küzdelemmel, belső és külső harcokkal, szellemi és erkölcsi vívódással századokon át fiainak legkiválóbbjai juttatták el. Mennyi erőfeszítésbe, kínba, könnybe, töprengésbe, álmatlan éjtszakába került ez azoknak a kiválasztottaknak, akik az európai műveltség akkori fokozatán a passzív befogadáson felül azt továbbépíteni is tudták ! Egyszerűnek látszik ezt mind elvetni azoknak, akiknek a kultúra passzív befogadására sincs elég tehetségük, türelmük vagy kultúrszomjuk, és egy új barbárságot hirdetni, ahol érvényüket vesztették évezredes eszményeink, de minden idők barbárjai is csak a régi kultúra befogadásával tudták életüket tovább folytatni. Régebben is voltak ilyen szembefordulások a múlttal, de ezek új szellemi és erkölcsi tartalommal gazdagították a világot, és végül is új tanításaik anyagát ráépítették a kultúra addigi épületére. Ha ezeknek a koroknak a fiai azt gondolták, hogy félrevetve az eddigi fejlődést, új világot kezdenek, ennek a hitnek volt némi jogosultsága.
