Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 9. szám - Vitéz Szabó Lajos: Kultúránk válsága és a történelemoktatás
Vitéz Szabó Lajos : Kultúránk válsága és történelemoktatás. 235 Spengler művét egyszerűen logikátlan felépítésűnek, kritikátlannak és dilettáns munkának tartja. Mindazáltal aki az európai élet ütőerén tartja a kezét, az régen észrevette, hogy ebben a szervezetben valami nincs rendben. Ha az európai irodalom a földrész vérkeringése, úgy az ezt figyelő régen látja a mutatkozó zavarokat. Éppen a legmélyebben gondolkozó európai írók viseltetnek bizalmatlansággal földrészünk jövője iránt. Ügy látják, bogy fejlett anyagi műveltsége, sőt fejlett kultúrája ellenére a szellemi és erkölcsi élet nagyfokú hanyatlása tapasztalható, s ennek következtében tekintélye is nagyban megfogyatkozott a többi kontinens népei előtt. A közös eszményeken kifejlődött európai kultúra válságos helyzetéről újabban a spanyol Ortega és a németalföldi Huizinga adnak a legélesebben megfigyelt diagnózist. Ők adnak legmegbízhatóbb képet az európai ember lelki zavarairól. Ortega a mai európai átlagembert két tényezőből összetettnek látja. Az egyik : túlzott önbizalma. A XIX. században Európa népessége 180-ról 460 millióra, tehát majdnem háromszorosra szökkent. Ezenkívül még három más kontinensre ontotta emberfeleslegét, amelyek közül kettőt teljesen európaizált. Mindazáltal a technika nagymérvű fejlődése folytán életszínvonala is emelkedett, igénye pedig hallatlanul megnőtt. Ez még nem volna baj, ha elbizakodottságában értelmi képessége nem szállott volna alá. Nem lévén tudatában a nagy szellemi erőfeszítésnek, melynek eredményeként a kényelmét szolgáló civilizáció létrejött, azt magától értetődőnek s őt természetesen megilletőnek tartja. Jogot formál politikai meggyőződésre is, de ezt egymaga kiformálni nem bírván, kölcsönveszi attól, aki tekintélyének fényét is reásugározza, megvédi őt az ellenvélemény meghallgatásától vagy a kényelmetlen vitától, sőt módot ad neki felfogása kierőszakolására. Ez a „tömegember“, mely elárasztotta az európai társadalmat, amely felül lévén politikailag, de alól értelmileg, politikai erejével a maga szegényes szintjére szorítja azt a réteget, amelyiknek még van ítélőképessége, önálló véleménye, érzéke a szellem dolgai iránt, ízlése az egymás közötti érintkezés finomabb formáira, és egy tisztul- tabb történelmi tudat szemüvegén át aggódva figyeli kora kultúrszintjének süllyedését. Az „írástudók“ pedig a helyett, hogy összefogva és kiállva próbálnák menteni a menthetőt, vagy bekérezkednek a kényelmes életet nyújtó berkekbe, vagy szaktudományuk burkába zárkózva bábként élik életüket, és szegényes „tudósi“ babérjukkal felékesítve magukat, eleve lemondanak minden korok nagy íróinak legszebb hivatásáról, hogy eszméket termeljenek és közvéleményt irányítsanak. Huizinga diagnózisa szerint az európai kultúra válsága minden eddiginél nagyobb. Az eddigi válságok idején — hármat ismer ilyet 500, 1500 és 1800 körül — az újítók eszményeiket a múltban keresték, atyáik vagy elmúlt korok szellemét igyekeztek feltámasztani. Ma a 2000 éves eszmények teljes tagadásával állunk szemben. A kultúra alapfeltételeit kutatva, ezt három tényezőben állapítja meg : a szellemi és anyagi értékek egyensúlyában, egy a boldogulás felé mutató közösségi eszményre való törekvésben és végül a természeten való uralkodásban. Mind a hárommal baj van. A szellemi értékek lesüllyedtek az anyagiak mellett. Hiányzik az az eszmény, mely „átfogóbb, magasabb, mint az őt hordozó közösség érdeke“. Márpedig „a kultúrának metafizikai irányúnak kell lennie, vagy pedig nem lesz“. Legsúlyosabb a harmadik feltételről mondott ítélete. Ez a szó : természet, az emberi természetet is magában foglalja, ezt is birtokolnunk kell. Ez közösségi tartozást, kötelességeket, végeredményben szolgálatot jelent úgy, ahogy azt Jézus tanította. Mostani kultúránk legnagyobb baja, hogy bár legyőzte a külső természetet, az emberi természeten nem uralkodik, az ősi ösztönöket, indulatokat szabadjára engedi. 3
