Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 8. szám - Dr. Harsányi István: A gimnáziumi fegyelmezés célkitüzései és módszerei
196 Dr. Harsúnyi István : A gimnáziumi fegyelmezés célkitűzése. „Apácának nem fáj soha a zárda, Cellákba boldogok a remeték, Bús zugjaikba diákcsemeték Takács, leány a rokkánál nem árva... Ó, aki önmagát börtönbe zárta Az nincs börtönben: én is úgy szerettem, Ha megkötött keményen a szonettem, Tartózkodásra és szabályra intvén. És boldog lennék, ha akadna szellem, Ki föllázadt a nagy Szabadság ellen, S versemnek éppen úgy örülne, mint én (Kosztolányi Dezső fordításából.) íme, láthatjuk, hogy a megszorítás, a forma, a szabály nem mindig nyűg. A kürt hangját is csak élesíti az, hogy a hang először szűk tölcsérbe sűrítve győzte le az elétornyosuló akadályokat. A jellem csak akadályok leküzdése közben érik meg. Vagy Goethe szerint : „Es bildet ein Talent sich in der Stille, Sich ein Character in dem Strom der Welt.“ Igen : örök alkalmazkodás, örök engedelmeskedés a sorsunk! Csakhogy ez az alkalmazkodás, ez az engedelmeskedés nem lehet sivár erőpazarlás, nem belső lázadásaink kínos lefékezése, hanem szükséges voltának elismerése következtében biztonságot, önbizalmat adó lendítőerő. Olyan magatartás, amilyennek pompás jellemzését Iphigenia szájába adja Goethe: „Gyermekkoromtól mindig szótfogadni tanultam; előbb szüleimnek, aztán az istennőnek; s az ily kódolásban legszebb szabadságát találta lelkem : de durva szónak, vad férfi-parancsnak hódolni sem ott, sem itt nem tanultam.“ (Babits Mihály fordítása.) Ezekkel a sorokkal tulajdonképpen el is jutottunk problémánk beillesztéséhez nevelői munkatervünkbe. Ma se tudnók nevelőibb nyelven, találóbban kifejezni a fegyelmezés lényegét e soroknál. Ügy, hogy nyugodtan építhetjük rájuk következő mondanivalóinkat. Iphigenia szüleinek s az istennőnek azért engedelmeskedett örömest, mert először megérezte, majd felfedezte mögöttük az erkölcsi világrendet. A rendet, a rendszert, a törvényt, amit nem ember alkotott. A durva szónak, a vad férfiparancsnak, tehát az esetlegességnek, az önkénynek, aminek nincs fedezete : nem akar, nem tud engedelmeskedni, az ellen fellázad. Nyilvánvaló tehát, hogy minden fegyelmező szerv, az iskola, a tanári kar, a család, s az állam is csak ilyen biztos fedezettel rendelkező fegyelmet követelhet meg. Ha hiányzik fegyelmezésükből a magasabb rend szelleme, összetartó, egységet adó lelke : semmiképpen sem érhetik el a megkívánt eredményt. „Ostromállapottal — ideig-óráig — minden szamár tud kormányozni“, mondotta Cavour, az egységes Olaszország egyik megteremtője. Az ostromállapottal, a terrorral elért „fegyelem“ azonban talajtalan, álfegyelem,
