Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 8. szám - Dr. Harsányi István: A gimnáziumi fegyelmezés célkitüzései és módszerei
194 Dr. Harsányi István : A gimnáziumi fegyelmezés célkitűzése. tűnik, ha már nem számítunk lépcsőre, s tudatalattink nem készített elő az alacsonyabb szintre lépéshez. Olyan izmaink rándulhatnak meg, amelyeknek összefüggése az illető lépéssel már teljesen elmosódott. W. James szerint az ember nem egyéb, mint szokások kötege. Várkonyi Hildebrand hirdeti, hogy a nevelés közvetlen célja : a tökéletességeket szokássá tenni. Észrevétlenül is törvényekhez, rendhez, rendszerhez alkalmazkodunk tehát; engedelmeskednünk kell parancsaiknak, ha egyáltalában fenn akarjuk tartani létünket. Goethe egy ízben végigolvasta fia emlékkönyvét, és a benne foglalt sok mondás között ráakadt erre a bejegyzésre : „Tanulj engedelmeskedni“. Felolvasta s így szólt fiához : „Ez az egyetlen okos mondás benne.“ Az engedelmeskedési kedv, a céltudatos alkalmazkodás : ez alapjában véve a fegyelem, amelynek a szükségességét hangsúlyozzuk most, s amelynek a hiányát nevelésünk egyik leghangosabb vádjának tekinthetjük. Ha a fegyelem lényegét az imént kifejtettek értelmében valamiféle rendszerhez alkalmazkodásban keressük, méltán felmerülhet bennünk az a gondolat, hogy vájjon nem eleve ellensége-e a fegyelem az embernek, hiszen egyik legelemibb emberi jellemvonásunknak éppen a szabadságvágyat tartjuk. Valami félreismerhetetlen és leküzdhetetlen erőként dolgozik bennünk ez a szabadságvágy, s csak akkor érezzük jól magunkat, ha e vágy kiélésében nem ütközünk lépten-nyomon korlátokba. A szabadság és fegyelem ellentéte első pillanatra szinte megoldhatatlannak látszik. Ha azonban az emberi természet mélyére pillantunk, lehetetlen észre nem vennünk annak lényegszerinti dialektikáját. Az emberi szellem a maga egymás ellen feszülő erőinek kiegyensúlyozott játékában valósulhat meg igazán értékesen. Az ellentétek csirái mindenkiben megvannak. Ezek az ellentétcsirák csak az alsóbbrendű, egészen primitív emberekben nem bontakoznak ki annyira, hogy harcot, küzdelmet eredményeznének. A szellemi fejlettség valamelyes megléte is azonnal harcba állítja őket egymással, viszont csak az egészségesen, teljesen kifejlődött, kialakult emberi szellem tudja ezeket az ellentétes előjelű elemeket alkotó egységbe foglalni. Szabadság és fegyelem épúgy állnak az emberben egymás mellett, mint szabadakarat és determinizmus, egyéni érdek, közösségi érdek, gondolat és kifejezés, ideál és megvalósulás, önbizalom és szerénység, önkifejtés és engedelmesség stb. Hogy ezek a lényeg szerint kibékíthetetlen ellenségeknek látszó elemek tulajdonképpen milyen igazi összefüggésben vannak egymással, azt a kollektivizmus és individualizmus harcából és lényegszerinti egymásrautaltságából is könnyen megérthetjük. Sokáig a vagy-vagy kérdés felvetésével tartották elintézhetőnek, mígnem a mai német birodalom tudósai, valamint az államforma eredményei be nem bizonyították azt, hogy a kettő tulajdonképpen lényeg szerint kiegészíti egymást, s egyik sem valósulhat meg a másik igényeinek tiszteletbentartása nélkül.
