Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 7. szám - Hazai irodalom
Hazai irodalom. 191 HAZAI IRODALOM Molnár Pál: Debrecen a nnujvar irodalom történetében. Debrecen, 1941. 8. r. 159 1. E mű megjelenését gondos előtanulmányok előzték meg, melyeket a szerző nagyobb irodalmi vállalatokban (Pap Károly-Emlékkönyv [1939]), Debrecen sz. kir. város és Hajdú megye (1940) tett közzé. Már ezekből kitűnt Molnár Pálnak Debrecen irodalmában való nagy jártassága és elmélyülő alapossága. Most aztán könyvében bővebb és részletesebb kidolgozásban tárgyalja az érdekes és fontos témát, még inkább mutatván rátermettségét. Különösen áll ez Debrecen újabbkori irodalmának a feldolgozására. A régibb kor szellemi képét csak nagy vonásokban rajzolja, ami könyvének tartalmát kétségtelenül aránytalanná teszi. Ő maga is tudja ezt, de azt mondja, hogy erre a belső tájékoztatás végett volt szükség, mert a társadalom tájékozatlanul áll Debrecen mai szellemi életének megnyilvánulásaival, írói törekvéseivel és íróival szemben. Azt is föl kell említenünk, hogy a vallásos és tudományos irodalom taglalását mellőzi, csak amennyiben elkerülhetetlen, mutat rá az e nemű jelentősebb írókra és művekre, mert ahogy írja, ez az irodalom teljesebbé teszi Debrecen szellemi arculatát. Ez annyira igaz, hogy voltak idők, amikor Debrecen irodalma, egész szellemi élete egyedül ezekben nyilvánult meg. Ennek az irodalomnak a búvárlása és feldolgozása még a jövő feladata. Molnár a jóformán Debrecen szépirodalmára korlátolt szellemtörténetet nyolc fejezetre osztva tekinti át. A két első (Táj és történelem hatóerői, Debrecen egyénisége, történeti magatartása és hivatása) nem is történet, hanem annak jellegzetes megalapozottsága és a szerző céljainak körvonalozása. „Debrecen — ahogy írja —, a magyar tiszántúli táj közművelődési központja. Szerepe az egyetemes nemzeti fejlődés szempontjából oly jelentős, irodalomtörténeti múltja oly gazdag, hogy páratlanul áll vidéki magyar városaink között.“ Ez kétségkívül történelmi tény és nem elfogult localpatriotizmus dicse- kedése. Molnár ezt egész könyvével bizonyítja. Az okot elsősorban a Kollégiumból kiáradó szellemi erőben, azután abban kereshetjük, hogy Debrecen, mint ipari és kereskedelmi gócpont, korán az ország élén álló várossá és nagy vidék centrumává fejlődött ki, ahol a kulturális és irodalmi igények is erősebben jelentkeztek. Debrecen országos művelődési és irodalmi jelentősége a reformációval kezdődik. Molnár ezt Méliusz korának (1538—1600) nevezi, de valóságban a reformációnak egész századát felöleli. Amit itt ad, az rövid vázlat, de ennek a kornak olyan nagy a súlya és annyira elhatározó jelentősége Debrecen szellemi irányára, hogy ennek részletes feltárása még egy megfelelő íróra vár. Az ezt követő korszakot (1600—1773) nagyon jellemzően nevezi Molnár a kollégiumi orthodox korszak irodalmának, már t. i. ahogy az orthodoxot a közfelfogás értelmezi, és ahogy az a történelemben is mutatkozik, mint szellemi kerékkötő és a haladás gátlója. Molnár ezt a maradi, sivár, meddő kort találó és eleven színekkel festi. Kritikája azonban kevésbbé lenne elítélő, ha a vallásos és tudományos irodalomra is tüzetesen kiterjeszkedhetett volna. Abban föltétien igazsága van, hogy az orthodoxia és vele kapcsolatos skolasztika minden szabadabb szellemű megnyilatkozást elnyomott, s a magyar világi jellegű szépirodalmat a Hamupipőke sorsára kárhoztatta. A debreceni magyar irodalom föllendülését Molnár is Bessenyei föllépésétől keltezi, noha itt már Maróthitól kezdve elevenebb szellemi élet és munka indult meg. Nála a megújhodott irodalom a felvilágosodás kora (1773—1815). Tárgyalása innen mind szélesebb körűvé, mélyebbé, eszméltetőbbé és tanulságosabbá válik. Mindjobban kitűnnek jeles írói kvalitásai : a bő tanulmányon és gazdag ismereten alapuló, emelkedett irodalomtörténeti- szemlélet, nagy olvasottság és autopsia útján kiformált eredeti, önálló meglátás és felfogás,
