Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 7. szám - Csanády Sándor: A kritika alkonya
190 Csanádi/ Sándor: A kritika alkonya. Csokonai bolyongása, Kazinczy széphalmi szentélye, Berzsenyi magánya, Kisfaludy Károly írói vénája, Vörösmartynak színnel és erővel zengő költészete, Kölcsey hófehér eszmevilága, Kemény Zsigmond komor fensége, Katona József koszorútlan alakja, Madách meggyötört lelke, Petőfi hatalmas ívelése, Arany Jánosnak a népiből fogant és kivirágzott klasszicizmusa, a nagy mesemondó Jókainak ragyogó képzelete, Bajza és Gyulai őrállása, Vitkovics hajléka, Fáy András szőlleje, a keszthelyi ligetek, a Kisfaludy Társaság csendes munkája jelentik a magyar irodalom megszületését. Nem is ölel fel száz esztendőt ez a kor, melyben annyi nagy szellem világított, pedig nem is hiánytalan a felsorolás. Nem egy nagy ember maradt ki. Nem is hiánytalan felsorolás volt a célunk. Egészen más. Aki nemzetünk reformkorának irodalmába belemélyed, nemcsak az egyetemes magyar lélek művészi erejét látja meg, de találkozik azzal az élő hittel is és életárammal, amely irodalmunkon keresztül nemzetünk megmentője, jövőbe vetett bizalmának forrása lett Herder jóslatával szemben. A Trianon ellen harcoló, majd meg a kis népeket felszámoló világszemlélettel, irányzattal szembenéző magyar nagy feladatok előtt áll, de ha elereszti a fent felsorolt, lelkűkkel ma is idesugárzó nagyjainak a kezét, a harcot el fogja veszteni. Nem a sok könyv, nem is a sok folyóirat harci lármája teszi az irodalmat, sem pedig az új stílusok és felfogások divata, hanem a becsületes lélekből és tiszta szándékból fogant írás, mely reklám, dobszó, harsona és szemfényvesztés nélkül talál utat az emberek szívéhez és az egyetemes magyar nép leikéhez. Súlyos felelősség nyugszik a magyar irodalom tanárain. Válogassa ki a jelenkor irodalmából a kevés, értékes könyvet. Mert vannak! A többit dobja ki az ablakon, melyek nem a művészi ihlet perceiben és nem a teremtő lélek vajúdása árán születtek meg, hanem csak kenyérkeresetből és üzleti kúfárkodásból. Szép és fényes tehetségű íróink és költőink vannak ma is. Csak kettőt-hármat említünk példának: Nyírő József, Makkai Sándor, Reményik Sándor. De ha róluk szólunk, sohse a jelen irodalmát emeljük a régi fölé, hanem őket személy szerint méltassuk, és ebből a jelen irodalmunk értékesebb volta egyetemesen ne következzék a múlt századéval szemben. Ez nem is igaz ; meg ezeket a ma élő szálfákat ne vigyük a jelen korunk csalitjai közé. Tegyük csak becsületes mérlegre a jelent, majd kevesebb szükség lesz a múlt átértékelésére! Sopron. Csanády Sándor.
