Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 7. szám - Csanády Sándor: A kritika alkonya
Csanádi/ Sándor: A kritika alkonya. 189csak egyesekkel szemben való igazságtalanságra, hanem általános értékrombolásra is. Jól tudjuk, hogy az idő kerekét megállítani nem lehet, nem is tanácsos, de meg a fejlődés törvényében ellenkező cselekedet is volna. Azonban az egészséges haladás a múlt intelmein, tanácsain, tapasztalatain, eredményein és megértésén nyugszik. A múlt gravitációs ereje megőriz bennünket attól, hogy haladásunk testet és lelket pusztító gyilkos versennyé fajuljon, aminek ma olyan boldogtalan részesei vagyunk. A jelen irodalmában is benneliheg az új idők hajszája, egészségtelen vágtatása. Nagy menedékünk, ha a régi énekesek csendes dalait is olvasgatjuk. Pedig éppen ellenkezően történik, mert irodalmi életünk szembetűnően elfordult a múlttól. Jelen korunknak már a múlt század végén sarjadzó, majd egyre jobban izmosodó önhittsége először az irodalomban jelentkezett, majd történelmi nagyjaink nimbuszát kezdte tépdesni, amiből lassan az átértékelés jelszava pattant ki. Ez az átértékelő irányzat a hivatalos tankönyvekben nem észlelhető, de van már összefoglaló irodalom- történeti könyv, mely nem mulasztja el, hogy irodalmi nagyjainkról pletykákat ne mondjon, rajtuk egy-egy foltot ne találjon, s írásai* kát tűheggyel ne piszkálja, és mondanivalójába be ne lopjon tudományos mázzal bevont csúfolódást. Mégha akadémikus keretek között marad is ez a káros és vétkes,, igazságtalan és kancsalszándékú seregszemle, még akkor is nagy rombolást végez, de annál veszedelmesebb, ha a tanulók leikébe plántáltatik át. Hát pedig ez is megtörténik. Nemcsak tanárok kezében forog ez a könyv, ami ellen semmi kifogást nem lehet emelni, mert hisszük, hogy kartársaink nagyobb része kellő értékeléssel és szellemi függetlenséggel forgatja, bár az ellenkezőről is meggyőződtünk már, hanem ott van a nagyobb baj, amikor ki nem forrt ítéletű tanulók isszák mohón a tanítását. Megdöbbentő az a kép, melyet egy-egy osztály irodalmi szemlélete mutat, ha a tanár elfogadta és magáévá tette az új kor irodalmának a múlttal szemben való magasabbrendüségét, amely magasabbrendűség a realitásban, mélyebb filozófiában, szélesebb horizontban, gazdagabb skálában, igazi életszerűségben stb., stb. és végül a nyelv kifejezőbb erejében, pontosabb fogalmi meghatározásaiban jelentkezik. Szerintük. A múlt század naív irodalomszemlélete idejét múlt művészet már, mondják. A mi véleményünk más. Irodalmunk nagy korszakaiban költőink és íróink évekig, néha évtizedekig hordották magukban álmaikat, nemzetépítő gondolataikat, egy-egy műremeknek divinációs sejtelmeit, feltisztuló formáit, a nemzeti életerőnek egy-egy mustármagját. Csoportokba verődve, kettesével, hármasával egy-egy barátságos hajlékban terveket szőttek, álmokat kergettek ; mások meg kiáltó magányosságban égették el lelkűket, miközben fölséges ajándékot adtak nemcsak nemzetüknek, de az egész emberiségnek is, avagy döbbenetes villámlással átfutott szellemük a magyar égboltozaton.