Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 1. szám - Dr. Sarkadi Nagy János: Észrevételek a túlterhelés kérdéséhez
Dr, Surkadi Nagy János : Észrevételek a túlterhelés kérdéséhez. 13 terveket és módszereket próbálunk a nélkül, hogy eredményesebbet tudtunk volna adni a réginél. Megint nem akarok más véleményen lenni, mint a tanárság többsége, annyit azonban meg kell mondanom, hogy a kérdést itt sem a lényegénél fogtuk meg, mert ezekben a hangoztatott okokban sok az irodaízű elmélet. Az egyes tárgyak anyaga, mint a magyar, történet, fizika, mennyiségtannál, tényleg bővült; ha azonban a régi és új tankönyvek terjedelmét összehasonlítjuk, azonnal megállapíthatjuk, hogy lapszám szerint a mai könyvek rövi- debbek, mint a régiek, mivel az új anyag miatt a régibb anyagot a tankönyvírók összevonják. A tankönyvek terjedelme tehát nem okozza a túlterhelést, mivel minden tárgy tankönyvének nagysága a tárgyra fordított órák számától függ. „Igen, de a tankönyvek ma már csak vezérfonalak a tanárok részére, amit ki kell bővíteni“, hangzik a válasz. Tényleg több tankönyvíró maga is annak tekinti. Ha lehet szó túlterhelésről, ennek egyik fő okát én éppen abban találom, hogy a mai tankönyvek, a modern követelménynek megfelelően, meglehetősen szabad kezet adnak a tanárnak az egyes tárgyak anyagának tetszés szerint való kibővítésére. Elég talán, ha arra hivatkozom, hogy most, amikor a magyar nyelv és irodalmat hat osztályban az Olvasókönyv alapján tanítjuk, minden tanárnak lehetősége nyílik, hogy ebből a tárgyból megkövetelhesse a lehető legtöbbet, mert az előírt anyagkörön belül mindenki tetszés szerint dolgozhat. Helyesen nincs megkötve a tanár keze, mint ezelőtt, de viszont ezzel mód nyílik a túlterhelésre. Nem a tankönyvnek hibája ez, mert azok a Tanterv alapján készültek ; nem is rossz az új Tanterv, csak még nem vált életté, teljessé. Ha visszagondolok a magam régi diákságára, akkor azt állapíthatom meg a mai és régi tanterv fő különbségének, hogy minket akkor igaznak hitt tényekre tanítottak, mi pedig problémákkal terheljük meg tanítványainkat minden tárgyban. Nekünk azt kellett tudni, hogy van, mint történt valami, a mai diáknak pedig azt, miért van így és miért történt így? Ezzel kétségtelenül hozzászoktatjuk tanulóinkat ahhoz, hogy mindenütt az okot keressék, de viszont a még értelmi és érzelmi fejlődésben lévő ifjút esetleg túlságos feladatok elé állítjuk, ha nem tartjuk meg a kellő mértéket. Minél szélesebb látókörű valamelyik tanár egyénileg, annál több szempontból vizsgálja a dolgokat, és ezt az egyéni vonását mint tanár is alkalmazza. Ezzel az érdeklődő tanulóknak több módot és alkalmat ad tudásuk fejlesztésére, ami ezeknél azután vezethet bizonyos mérvű túlterhelésre, mert ezekkel szemben már mi is fokozottabb igénnyel vagyunk. Ebben leli részben magyarázatát az az újabb jelenség is, hogy egy-egy osztály sok igazán jó tanulójával szemben nagyon sok a gyenge tanuló. Ilyen esetben a jó tanulók csakugyan túl lehetnek terhelve, az osztály nagyobb része azonban, amely nem tud, vagy nem is akar megfelelni a tanár esetleg magasra szabott kívánalmainak, csak éppen csúszik tovább, mert a minimális követelményeknek mégis
