Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 6. szám - Hazai irodalom
166 Hazai irodalom. megengedi, hogy mégis csak sor kerülhet egy olyan kisterjedelmű nyelvtankönyv szerkesztésére, mely „bizonyos kézenfekvő és nem elvont ismereteket“ közöl, azonkívül a tanulók munkafüzetébe kerülő óravázlatokat tartalmazza. Azt mondja, hogy „Ebben az esetben a tanuló odahaza kiegészítheti hiányos jegyzeteit, mulasztása alkalmával pedig készülhet az elmulasztott anyagból, önállóan vizsgálva a nyelvi jelenséget, a megszokott módszer szerint“ (41. 1.). Eltekintve attól, hogy nem értem, miért kell a könyvben már meglévő óravázlatot még egyszer a munkafüzetbe is beírni, ennek az elgondolásnak azt a részét, hogy a mulasztó tanuló otthon önállóan vizsgálja a nyelvi jelenséget, és így magától találja ki és a tanulja meg az iskolai óra anyagát: a túlzó optimizmus kritikájával kell illetnünk. Ha ez lehetséges lenne, néhány heti iskolai munka után szélnek bocsáthatnók a tanulókat, hiszen most már maguk is képesek a megszokott módszer és az „egészen kisterjedelmű“ nyelvtankönyv segítségével az új ismeretek megszerzésére. Mivel tehát ilyenformán nem értünk egyet Makkos Lajos elméletének ezen alapvető tanításaival, nem fogadhatjuk el megjegyzés nélkül a gyakorlati tanítás mintájául készült óravázlat-sémáját sem. Ennek menete ugyanis a következő : „1. Példamondatok az előző órai anyag felújítására és az új anyag munkájának megindítására. (Előkészítés.) 2. Az elhangzott mondatok közül kiválasztott példamondat leírása és mondattani feldolgozása — osztálymunka. (Athajlás.) 3. A nyelvi jelenség felismerése — osztálymunka. (Tárgyalás.) 4. A nyelvi jelenség szerepének megvizsgálása — osztálymunka. (Tárgyalás.) 5. Analóg példamondatokban való felismerés — osztálymunka, de alkalom az önálló munkára. (Tárgyalás.) 6. A cím felírása a táblára és a tanulók munkafüzetébe. (Pótolja az elmaradt célkitűzést!) 7. Megkülönböztető összehasonlítás. (Összefoglalás.) 8. A tanuló önálló munkája, otthoni gyakorlata —- feleslegessé teszi a szabálytanulást. (Megerősítés és begyakorlás.)“ Első megjegyzésünk ehhez a vázlathoz nyilvánvalóan csak az lehet, hogy az előző órai anyag felújítására nem elég néhány példamondat elemezte- tése ; különösen akkor nem, ha teljesen mellőzzük a szabálytanítást, vagyis ha az anyag nem rögződhetetett meg alaposan. Tudjuk, hogy számonkéréskor a tanuló sokszor többet elsajátít, mint az előző órai tárgyalásnál. Az alapos számonkérésnek tehát igenis nagyobb teret kell biztosítanunk az óra menetében. Az új anyag tárgyalásánál elhagyja Makkos Lajos a célkitűzést. Szerinte a célkitűzést az pótolja, hogy az új anyag feldolgozása után felírjuk annak címét a táblára és a munkafüzetbe. Szerintünk —• és ez a pedagógiának egy igen régi, bevált igazsága — a tanulónak igenis már a tárgyalás elején, a figyelem felkeltése után tudnia kell, mi a cél, mit akarunk elérni, különben az osztály nagyrésze nem érti meg az óra gondolatmenetét, s még óra végén sem tudja, miről volt egyáltalában szó. Még egy megjegyzést kell tennünk az említett vázlathoz, t. i. azt, hogy amiként helytelenül elhagyja az elején a számonkérést, úgy elhagyja a végén a megerősítés és begyakorlás során az új szabály megfogalmazását és begyakorlását. Hiszen maga mondja, hogy a szabály tanulás- felesleges. Szerintünk pedig e nélkül az órának sok és tartós eredménye nem lesz. De fejezzük be a kritikát! Egyoldalú képet kapnánk, ha befejezésül az eddigiekkel szemben rá nem mutatnánk arra, hogy tévedései ellenére is hasznos és értékes munkáról szólottunk. Éppen az, hogy ilyen sokat foglalkoztunk vele, mutatja, hogy termékeny, mert gondolateredeztető. De ezen túlmenőleg is sok haszna van. Kétségtelen érdeme pl., hogy az újabb módszereket és elgondolásokat világosan, érthetően és gyakorlati alapon ismerteti. Hogy a cseleked- tető oktatásra szükség van, azt e könyvecske alapján minden tanár el fogja hinni, az is, aki még mindig tántoríthatatlan híve a ,,magoltatás“-nak. A kis munka azonban nemcsak meggyőz bennünket erről, hanem jó gyakorlati
