Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 5. szám - Dr. Juhász Béla: Tanítók erőteljesebb részvétele a missziói munkában
Dr. Juhász Béla: Tanítók részvétele a missziói munkában. 127 oldást. Az egyházkerületi közgyűlés 1939-ben felhívta az egyház- megyei tanítóegyesületeket az ifjúsági munkával való foglalkozásra ; egy ilyen egyesületi közgyűlésen láttuk : milyen lelkesen vállalták a tanítók a reájuk váró munkát, az volt csupán a kérésük : legyenek tekintettel roppant elfoglaltságukra és a helyi viszonyokra. Azt is hozzátehetjük, hogy a missziói munkától hamari eredményt nem lehet várni (sok helyen türelmetlenek), mert bármiféle alakban végzett nevelőmunkának a gyümölcse lassan érik meg (a tanító missziói szolgálatának legtöbb elemében nevelés van, ami természetes és kívánatos is). Sok tanító óhajtja a munkában való személyes, cselekvő részvételt : alkalmat kell adnunk anyagi segítséggel is, hogy az ilyen tanító szünidei táboron, vagy valamilyen konferencián vegyen részt. Tapasztaljuk azt is, hogy egy-egy egyház mennyire kevéssé vonja be az állami vagy községi szolgálatban álló református vallású, jóképességű és lelkű tanítókat ; akárhányszor lelkesebb és hívőbb az ilyen tanító, mint a református iskola tanítója ; hevíti az a vágy is, hogy megmutassa : ő azért jó református. III. A református tanítónevelés és a misszió. A jelenvaló helyzetet megismertetve, visszafelé nézünk, hogy az előzményeket is lássuk, s ebben megkereshessük a meglelt, vélt bajok, fogyatkozások eredőjét. VizsgáInunk; kell a református tanítónevelés részleteit tárgyunk szempontjából. A tanítóképzőintézetek munkája a missziói szolgálatra előkészítés szempontjából sehol sem teljes. Ez természetes, mert nem ez a vezető cél, ez csak az iskolai munkának órarenddel nem szabályozott életében, meglehetősen önkéntes vállalkozás alakjában szolgálható, a nevelőmunka margójára szorulva. A teljes előkészítésre a mai tanulmányi rend, az intézetek érdeklődésének iránya, több helyen a vallástanároknak hiányos ilyen irányú, megfelelő készültsége, lelkülete, a tanári testületben kialakult helyzete, a tanárt megkötő oktatási anyag (tanításterv) nem nyújt módot. Ami ma van, sekély és meglehetősen elméleti tartalmú ; s amit a még élő tanítóképzőintézetbe most vinnének előkészítő feladatként : a mai rend miatt nem lehetne eléggé gyakorlati. Amikor a tanításterv létrejött (1923-ban), még nem volt olyan erős a „belmisszió“ állítása (a kérdést áz iskolából nézve), hogy ezúton helyet kaphatott volna a vallástani tanítástervben a tanítónövendékek missziói kiképzése, nevelése. A mutatkozó elmaradottságnak ez a történeti oka. Amennyire a református tanítók a missziói szolgálatban magukat hasznosítani tudják, azt elsősorban az intézetek vallásos szellemű nevelésének, az egyház- község buzgólkodó lelkipásztorának és saját egyházias érzületüknek köszönhetik ; indító oka bizonyára nem egy esetben az egyházközség szűkölködő állapota volt. A tanítóképzőintézeti alkalomszerű előkészítésnek nem sok része lehet a látható eredményben. A tanítás-
