Protestáns Tanügyi Szemle, 1941

1941 / 4. szám - Hazai és külföldi irodalom

Hazai és külföldi irodalom.

111

emeli az, hogy olyan erdélyi dokumentumokkal ismertet meg, amelyek szorosan nemzeti kultúránkhoz tartoznak, de — szorgalmas vállalkozóhiányá- ban — eddigelé nem lehettek közismertekké.

Az „Erdélyi Ritkaságok“ könyvsorozat legújabb kiadványa Péteríi Károly Esztétikája. Sajtó alá rendezte s előszót írt hozzá dr. Kristóf György egyetemi tanár. Ennek a műnek megjelentetésénél tökéletesebb munkát nem is fejthetett volna ki ezen a területen a fentemlített könyvsorozat.

Már a „Foglalat“ meglepetéssel szolgál. A lehető legtökéletesebben rendszerezett munkára vall. A „Bevezetésben“ a vizsgáló lélekről, filozófiáról elmélkedik, hirdeti a lélek és gondolat kettősségét, amely a mi belső Énünknek tulajdonsága. Énünknek feladata a minket környező világ megismerése. Az Énünk és a környező világ különbözősége adja a tulajdonképpeni filozófiai problémákat. Van-e a mi gondolkozásunknak törvénye? Mi a célja? S mint gondolkozásunk fő célját az igazságot tartja, azaz az Én gondolatainak és ismereteinek tökéletes harmóniáját. Ami ezzel a harmóniával megegyező, az igaz, ellenkezője hamis.

Ez a pár gondolat Péterfi Károly filozófiai szemléletének alappillére, amely végigvonul egész művén, s ennek a gondolatnak uralkodó jellege domborodik ki, amikor a filozófiát logikára, metafizikára és esztétikára vagy ízléstudományra (calleologia, vagy geumatológia) osztja fel.

Az esztétika szellemi tudomány, az emberi léleknek azon tevékenységéről szól, amely a dolgoknak a lélekre való hatásából (tetszés vagy nemtetszés) származik. Ezért nevezik ízléstudománynak. Esztétikának pedig azért, mert ahhoz, hogy valami felkelthesse az ízlést, szükséges, hogy éreztessék vagy láttassák, azaz tapasztalható legyen.

Az esztétika tárgya a természetben és mesterségekben megtalálható szép és felséges. Maga a munka két szervesen összefüggő részből áll. Az első része a „Tiszta esztétika“ címet viseli, amely könyvének elméleti részét alkotja. A második részt „Alkalmaztatott esztétikádnak nevezi, amely tulajdonképpen gyakorlati esztétika, a szép, felséges megnyilvánulása a természetben és a különböző mesterségekben.

I. A tiszta esztétika.

Minden művelt, bizonyos lelki tehetséggel és kultúrával rendelkező ember lelkében megtalálható a szép utáni ragaszkodás a nélkül „hogy azoktól éppen testiképpen ingereltetnék“. Amit úgy fejezhetnénk ki, hogy a szép értékes, függetlenül a hasznos vagy kellemes érzelemtől. A szépet jellemzi először is az, hogy tetszik, s a tárgynak tetszése megelőzi az annak szépségéről való ítéletet. A kedves és hasznos szubjektív érzelem, így a szépnek tetszése ezektől független ; igaz, hogy a szép lehet kedves és hasznos is. Az igaz és jó megegyezik a szép törvényeivel, de ez nem abszolúte szükséges az esztétikai tetszés keletkezéséhez. Szép tehát az, ami csupán a maga formájáért tetszik.

„A szépség egy dolognak azon tulajdonsága, melynél fogva az az észrevevőben csupa formája által valamely kedves érzést támaszt.“ A szépségből nem hiányoz- liatik egy fontos elem : a célarányosság. Mert pld. egy jól felépített, de nyomorék emberi vagy állati test, vagy egy összeomlott épület nem kelti fel bennünk a szép érzelmét, minthogy nincs bennük semmi célarányosság. Azok a dolgok, amelyek függetlenek a formától és célarányosságtól, önmagukban szépek s ezek abszolút esztétikai beccsel bírnak.

Kétféle szép van : külső (testi) és belső (lelki) szép. Amaz a külső, testi tárgyakra, emez a belső, lelki tevékenységre alkalmazható. A szépnek meghatározásában vitába száll több világhíres gondolkozóval, sőt az esztétika megalapítójával is; Mendelssohn, Baumgarten, Hume, Batteux és Kant sem ad szerinte tökéletes meghatározást, mert ezek a szemléletet, különféle- séget, természettel való megegyezést, érdeknélküliséget tartják kritériumnak, holott a szép a formának, képzeletnek és értelemnek összhangja, s ilyen módon a szemlélőben az élet érzését magasabbra emelő lelki tulajdonság.

Felségesnek nevezhető az a dolog, amely a szemlélőben a véghetetlent