Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 4. szám - Dr. Ruhmann Jenő: Jutalom és büntetés alkalmazása a nevelésben
Dr. fíuhmann Jenő : Jutatom és büntetés a nevelésben. N3 idéz elő, tehat leverő hatású. Ez odáig fokozódhat, hogy a növendék elveszti önmagába vetett hitét, a megjavulás reményét, a csökkent- értékűség (MindéiWertigkeitsgefühl) lesz úrrá rajta s elfásul. Előidézhet a büntetés, különösen ha többször ismétlődik, olyan szorongást és félelemérzést is a növendéknél, ami szinte lehetetlenné teszi megjavulását, vagyis a büntetés céljának elérését. A büntetéssel járó megszégyenítés érzékenyebb lelkű növendéknek elveheti munkakedvét, sőt esetleg életkedvét is. Serdülőkorú növendéknél a büntetés sokszor dacos viselkedést, makacsságot kelt; összeszorított ajakkal szenvedi el a büntetést, de azért sem változik meg, nem teszi azt, amit kívánnak tőle. A növendék többnyire nem akarja belátni, hogy méltán érte a büntetés. Mindig talál mentséget a maga számára, s igazságtalannak tartja ha nem is a büntetés tényét, legalább mértékét. Ezért könnyen megharagszik arra, aki megbüntette, sőt a harag gyűlöletté fokozódhat benne, különösen ha ismételten részesítette ugyanaz a személy büntetésben. Az is hátrányos hatása a büntetésnek, hogy gyakran megzavarja a nevelő és növendék viszonyát, azt a harmóniát, amely legjobban biztosítja a nevelés sikerét. Ennek a harmóniának a helyreállítása a növendéktől magábaszállást és megbánást, a nevelőtől engedékenységet és megbocsátást kíván. Ha ez mindkét félnél megvan, akkor a növendék lelkében végbemegy az a katharsis, aminek előidézése a büntetés voltaképpeni célja, s ennek nyomán helyreáll nevelő és növendék közt a megzavart jó viszony. A fentiekben megvizsgáltuk a jutalmazás és büntetés erkölcsi hatását és azt a lélektani folyamatot, amit alkalmazásuk előidéz a növendék lelkében. A következőkben állapítsuk meg a jutalmazás és büntetés gyakorlati módját és mértékét. .Jutalomra minden növendék igényt tart, s általában minél fiatalabb, annál inkább elvárja érdemének jutalom formájában való elismerését. Mint már fejtegetésünk elején kimondtuk, a nevelőnek alkalmaznia is kell a nevelésnek ezt az ösztönző eszközét, azonban takarékosan éljen vele, nem szabad közönségessé és mindennapivá tennie, mert akkor megszokottá válik s elveszti értékét. Csak igazi érdemet szabad jutalmazni, sazt is csak akkor, ha a jutalom nem teszi elbizakodottá a jutalmazottat. Általában az erkölcsi vagy szellemi téren, tehát a magaviseletben és tanulmányi előmenetelben tanúsított kiválóságot, az átlagon felülemelkedő teljesítményt kell jutalmazni. Ez jogos örömet szerez annak, aki érdemével megszolgálta, és serkentő hatással van nemcsak őreá, hanem példája másokat is fokozottabb erőkifejtésre buzdíthat. Van azonban arra is eset, hogy nem kiváló, hanem esetleg csak közepes vagy még ennél is gyengébb teljesítményt kell jutalmaznunk legalább is az elismerés buzdító és bátorító szavával, mégpedig akkor, amikor akár a viselkedésben, akár az előmenetelben javulást, a rossz elhagyását s a jó felé törekvést lát unk. Tanítványaink nagy részére kevés talentumot bízott az Isten, ezektől tehát nem is várhatunk szellemi téren olyan eredményt, mint a tehetségesektől, mégis ha igyekezetei, erőfeszítést tanúsítanak, elismerést és dicséretet
