Protestáns Tanügyi Szemle, 1940

1940 / 12. szám - Megjegyzések

Megjegyzések.

333

Kiismeri, hogy különleges feladatokra sajátos képességű embereket kell előkészíteni, de a vezetők külön nevelését nem tartja szerencsés gondolatnak :

„Mind az egyesek, mind a nemzet szükségleteire gondolva csak azt kell biztosítani, hogy minden ember teljesen kifejlődhessék, tehát az is, akiben megvan a vezetésre való képesség. A közösség szervezete pedig legyen olyan, hogy mindenki eljuthasson arra a helyre, ahol erejét legjobban tudja érvényesíteni. Külön vezetőkké való nevelés majdnem ugyanaz, ami a lángésztenyész- tés. Épp olyan veszedelmes az egyénre nézve is, mint ez, de veszedelmes a közösségre nézve is. Gondoljuk csak el: mi a sorsa annak, akibe belenevelték, hogy neki vezetőnek kell lennie, és valami ok miatt nem lehet azzá. S micsoda csapás a közösségre, ha a vezetésre készült ember ereje elkallódik. . ., hát még az mily csapás, ha későn derül ki, hogy a vezetőnek nevelt ember nem arra valóé'

Mindenki eljuthasson arra a helyre, ahol erejét érvényesítheti — ez a követelmény világosan utal a kérdésnek a tanügyi szemponton túlmenő fontosságára.

A Kitűnőek Iskolája a mindenkori kormányzat kultúrpolitikájának lehet fontos kérdése, a kitűnő iskola ellenben örök és lényeges kérdése a nemzeti műveltségnek, a nemzet szellemi színvonalának és anyagi jólétének. S ebből következik, hogy sok belső és külső feltétele van, de mindenesetre elsősorban olyan közvélemény megteremtését feltételezi, mely a munkát kellően értékeli, mely elhárítja a protekcionizmust, mely Isten minden teremtésében, sajátos értéket lát, s olyan intézmények teremtésére törekszik, melyek előhívják és fejlesztik és pedig a társadalmi közösség érdekében — az egyéni képességeket. Az ilyen közvéleménynek helyes és igazságos gyakorlatot kell kialakítani, az értelmetlen önzés helyett az okos önzést kell uralkodóvá tenni, hiszen a közösségnek és egyénnek egyformán eminens érdeke, hogy mindenki a megfelelő helyre kerüljön. A helyes kiválasztás a legmagasabb emberi és nemzeti érdeknek felel meg, így az is, hogy csak arravaló, hivatást érző és munkájukra jól felkészült emberek nevelhessenek és taníthassanak. Természetesen az élet gátló nehézségeitől meg kell szabadítani őket, de ha a mi szemünkben ez elsősorban nyilvánvaló, hozzá kell tennünk, hogy ehhez a bírónak, orvosnak, minden szellemi és fizikai munkásnak egyformán joga van, mert minden munkát csak akkor lehet elvégezni, ha nyomasztó akadályok nélkül jó kedvvel végezzük. S az érdeknek ebben a vonalában az egyén és társadalom érdeke összetalálkozik.

Régi közmondás szerint: nem az iskolának, de az életnek tanulunk. Ma az iskolának éppen az élő élettől kellene megtanulni, hogy minden munkát csak az arravaló emberek tudnak jól elvégezni, de ezt csak az olyan iskola tudja megtanulni, melyet az önmagára ébredt, tisztábban látó társadalom teremt meg a saját érdekében vagyis a közösség hasznára.

A Kitűnőek Iskolájának a mi fülünkben éppen oly rossz csengése van, mint a Javító intézetnek. Aki ide belép, az már csak a név miatt is kisebbrendűnek érzi magát, aki oda lép be, az fennhéjázónak érezheti magát. Az igazán kitűnő tehetség pedig ne adjon jogot a büszkeségre vagy fennliéjázásra, hanem csak a kötelességre figyelmeztessen, feladataink komoly betöltésére s az igazság készséges szolgálatára.

Az egészséges társadalom és a jóiskola édes testvérek. Az iskola neveljen az igazság és munka szeretetére, s az élő élet meg fogja találni és érvényesüléshez segíti az igazán kitűnő egyéneket.

Budapest, Dr. Kemény Gábor.

A jó tankönyv.

Dr. Hamvas Gyula gyönki kartársunknak a „Protestáns Tanügyi Szemle“ októberi számában megjelent cikke nagyon fontos és — sajnos — még mindig nagyon időszerű kérdéssel foglalkozott. Kétségtelen, hogy középiskoláink színvonala, jövője, munkájának sikere és eredménye a jó tanterven, jó tanáron és a jó tankönyvön fordul meg.

Jó tanterv készítése immár úgyszólván teljes egészében állami feladat,