Protestáns Tanügyi Szemle, 1940

1940 / 12. szám - Dr. Trócsányi Dezső: A modern filozófia műhelyéből

Dr. Trócsányi Dezső : A modern filozófia mii helyéből.

315

Göttingában majd Freiburgban tanított a fenomenologia megalkotója Husserl (1859—1934). Matematikus elme, akinek álláspontját elsősorban matematikus filozófusok befolyásolták: Descartes, Leibniz, Bolzano, továbbá a természettudományi alapon álló Lotze ; a filozófiában Brentano volt a mestere. A matematikai filozófia útján indult el („Philosophie der Arithmetik“ 1891) s meglátta, hogy a matematika tételei tértől, időtől függetlenek, érvényességük nem függ attól, gondolja-e őket valaki, vagy nem. Igazi önvalós tételek, Bolzano „Satz an sich“-jének világos példái. Így ragadja meg Leibniz gondolata: a malhematica universalis, mely szerint minden fogalom számára meg kell találni a matematikai jelet, s megfelelő számolási eljárásokkal feltétlen pontosságúvá tehetjük gondolkozásunkat és tudományunkat. Keresni kezdi az alaptudományt, melyet „tiszta logiká“-nak nevez, s „Logische Untersuchungen“ (I—II. 1900, 1901) c. müvében élesen szembehelyez a pszichologista logikával, Mill J. St„ Sigwart stb. álláspontjával. A pszichologizmus szerint a lélektan szolgáltatja a logika alapját, sőt a logika csak egyik ága a lélektannak ; Mill szerint pl. az ellenmondás tételét ellentétes tapasztalatokból — fény és sötétség, csend és zaj, egyenlőség és egyenlőtlenség stb. — vonjuk el. A „Logikai vizsgálódások“ első kötete visszautasítja a pszichologizmus tévedéseit, a második kötet pedig lerakja a fenomenologia alapjait. E mű a fenomenologia elé kettős programmot állít: 1. leírja a képzet-, ítélet- és ismeretélményeket; 2. feltárja azokat a forrásokat, amelyekből a tiszta logika alapfogalmai és ideális törvényei erednek.

Alapvető munkája után Husserl két nagyobb müvet tett közzé „Ideen zu einer reinen PI änomenologie und phänomenologischen Philosophie“ (1913), „Formale und transzendentale Logik“ (1929); s bennük a „fenomenológiai filozófiá-“n át a „transzcendentális ideálizmus“ álláspontjára érkezett el. Ez az elnevezés nagyon is ismeretes a kantizmusból, de egészen új jelentést takar. A husserli tan alapja a fenomenológiai vagy transzcendentális redukció ; fenomenológiai, mert a jelenségtől, a íenomenontól a lényeghez hatol; transzcendentális, mert túlhalad, transzcendál a jelenségek és tények világán. Kiindulási pontja az a tér-idői világ „zárójelbe helyezése“.

Ez a redukció hasonlít a Descartes-éhoz, de nem kételkedés útján törekszik eljutni valami szilárd alaphoz, hanem kikapcsolással. Husserl nem vonja kétségbe a világ, a dolgok stb. létét, de szakít „a természetes be \llítás“-sal („natürliche Einstellung“), amely szerint az Én szembenáll a Nem-Én-nel a dolgok világával; tapasztalati énünktől is eltekint (ez is benne van a zárójelben). Mi hát az a „residuum“, ami a kikapcsolás után megmarad? A tudat örvénylő élete, az élményfolyam, amelyet most úgy kell vizsgálni, hogy élményeiben semmi köze sem a külső világhoz, sem belsőnkhöz, hanem csak a saját tárgyaihoz, azokhoz a ,,tárgyiság“-okhoz („Gegenständlichkeit“), amelyekre az élmények vonatkoznak. Az élmény alapvető vonása az intencionalitás, hogy vonatkozik valamire, s azt, amire vonatkozik,