Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 12. szám - Szabó Lajos: Egyház és nevelés
Egyház es nevelés. .■wo Az egyházról általában úgy szoktak megemlékezni, mint a nevelés egyik legfontosabb és legősibb tényezőjéről. A nyugati kultúra bölcsői: a legrégibb iskolák, egyházi talajon nőttek fel; nem egy olyan intézmény szolgálja köztünk a nevelés ügyét, amelynek hagyományai az egyháznak a reformációban történt megújhodásáig nyúlnak vissza. Alig van viszony, amely történetileg megalapozottabb volna, mint aminő az egyház és az iskola között fennáll. Ebből érthető, hogy az egyházi teológia eddig keveset gondolt arra, hogy a kapcsolat elvi alapjait is tisztázza. Ma már azonban helyenként létérdek fűződik ehhez. A legújabb német irodalomban egyre több ilyen munka jelenik meg. Mi még látszólag szilárdan állunk a hagyomány fundámentomán, de belsőleg már nálunk is kezd bizonytalanná lenni az egyháznak a nevelés munkájában elfoglalt helye és szerepe. Ezért tartjuk szükségesnek, hogy itt foglalkozzunk vele. A kérdés már eddig is sok felszín alatt lappangó ellentétnek volt az okozója. Tisztázása érdekében helyesen tesszük, ha a pedagógia nem alkalmazza a saját sablonjait az egyházra, viszont az egyház sem helyezkedik szűkkeblű dogmatikus álláspontra a neveléssel szemben. Mindegyiknek a saját feltételeiből kell a másikat megérteni. A pedagógusnak bármennyire nehezére esik is, meg kell hallgatnia, mit mond magáról az egyház, ugyanez áll viszont a másik oldalon. A mai teológiának egyik legszebb vívmánya, hogy elindította az egyház önmagára-eszmélésének a folyamatát. Mert nemcsak az egyházon kívül, hanem még belül is voltak olyanok, akik idegen sablon szerint akarták megérteni ennek küldetését. Amit mondani tudtak róla, kimerült ebben : az egyház nevelő-intézmény. Ma már csak letűnt kor hagyatéka ez, azonban még mindig megvan. Az a kor ember-megítélésében rendkívül optimista volt, s a nevelés minden- hatóságába vetett fanatikus hitével magával ragadta az egyháziakat is. Az elegyháziatlanodott „egyház“ azzal akarta kelletni magát a világ előtt, hogy nevelő szerepét egyoldalúan hangoztatta ki. Azoknak az embereknek, akikből a küldetés-tudat hiányzott, bizonyos öntudatot adott, hogy mint embernevelők és népnevelők állnak a szószékeken, s a koráramlat szempontjából nélkülözhetetlen szerepet töltenek be. Az egyház munkájának elpedagogizálása súlyos következményekkel jár. Ami a korszellemből akar megélni, ennek elavulásával szintén hitelét veszti. A világ, mivel neki az egyház tényleges helyzetében idegen, ezt önmagához hasonlóvá akarja átformálni, viszont ahol ez sikerül, az „elvilágiasodott egyház nem kell neki. í Szabó Lajos : Egyház és nevelés.
