Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 11. szám - Dr. Horkay László: A református tanár és hivatása
292 ür. Horkai) László : A református tanár és hivatása. barátom. Eredj haza, vess számot önmagaddal és tedd az eke szarvára a kezed magad ! Nem leszel egyedül. Távolabbi munkaközösséged, amely szabadcsapatos tapasztalataival segíteni fog, hivatalos szervezet nélkül is mögötted áll Sárospataktól Hódmezővásárhelyig, Miskolctól Szeghalomig. Az egyház pedig, amely voltaképpen munkavállaló és eredményeket felmutató tagjaiban él, és azoknak munkájában a saját izmait feszíti, bizonyára támogatni fog. Ebben a munkában többet tőle nem kérünk, de ennyit szeretnénk remélhetni. Szathmáry Lajos. A református tanár és hivatása. Örvendetes dolog, hogy az utóbbi időben egyre több szó esett Szemlénk hasábjain is az iskola vallásos neveléséről s a református tanár hivatásáról e téren. Örvendetes dolog, mert ha nincsen is minden rendben e tekintetben, mégis azt mutatja, hogy általában megvan a vágy arra, hogy a mutatkozó hiányokon segítsünk. A cikk írói ugyanis mind a református iskolák hivatásának helyes átértéséről tettek tanúságot, s bizonyították azt is, hogy helyesen látták a-református tanárok hivatását is. Református iskoláink drága örökségek; nemcsak az áldozatkészség tartotta fenn őket, hanem a szellem is, amit belesugároztak a magyar szellemi életbe, amely által méltókká tették magukat érettük a legteljesebb és legnagyobb mértékű áldozatkészségre. Bizony igazságuk van azoknak, akik azt mondják, hogy iskoláinkat köröm- szakadtig kell védelmezni, hogy ki ne essék a magyar jövendőből és a jövendő magyar szellemiségből az az erő, amit a határozottan református szellemű nevelés jelent, másrészről azonban csak akkor van értelme ennek a bármily magasfokú áldozatkészségnek, ha iskoláink, helyesebben azoknak tanárai ezt a szellemet őrzik, és az ifjúságon keresztül tényleg át is plántálják a magyar jövendőbe. Ha a református iskolák nem tudják teljesíteni eme hivatásukat, mert a tanárok bizonyságtevő szelleme megerőtelenült, ha nem tudják adni azt a sokszor emlegetett pluszt, amit a református világnézet sugároztatása jelent, akkor jogosan merülhet fel a kétség : méltó-e, helyes-e, hogy egyházunk ezekért az iskolákért szinte erején felül való áldozatot hozzon, e téren elvérezzen, közben pedig egyéb missziói munkáinak elhanyagolása miatt, amelyektől a pénzt az iskolák miatt elvonta, a magyar élet vezetésében és a magyar szellemi élet irányításában háttérbe szoruljon? E sorok írója meg van győződve arról, hogy egy egyház számára sincs jobb befektetés, mintha anyagi erejét az iskolákra fordítja, másfelől azonban azt is meg kell hogy állapítsa, hogy iskoláink manapság csak bizonyos százalékban felelnek meg annak a hivatásnak, amelyért őseink ezeket az intézményeket felállították, és amelyért egyházunk iskoláit ma is fenntartja.
