Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 8. szám - Bartók Miklós: A szellem fogalma és nevelésének problematikája
200 Bartók Miklós: A szellem fogalma és nevelésének problematikája nak s esztendőknek, hanem századoknak, sőt évezredeknek lesz a sajátjává. Megvan a maga külön, sajátos élete, mellyel sugalmaz, áthat és egyetemesít, s a világban való döntő szerepe oly nyilvánvaló, hogy sokan az egyének s egyes események helyett ennek a történelmét írják. De beszélünk ugyanilyen önkénytelenül és magától- értetődően egyéni szellemről is, amely nemhogy nem sajátítható el mások által, hanem még csak mérték sem lehet mások számára. Ilyen a Mátyás király szelleme, Kossuthé, vagy a Tisza Istváné. Van jó és rossz szellemű ember, békés, vagy lázadozó szellemű, akár van a tömegek előtt neve, akár nincs. Sokszor úgy tűnik fel, hogy az egyes szellemekből sugárzik szét a közösségnek, vagy a kornak a szelleme, mint a Lutheréből a reformációé, sokszor úgy, hogy valamely egyetemes szellem ragadja meg az egyes embert, s kényszeríti, hogy a prófétája legyen, mint az iszlám ellen harcoló keresztyénség szelleme Kapisztránt. Van arra is példa, hogy az egyes szellem nincsen kapcsolatban, sőt ellentétben áll a közösség szellemével; volt olyan szellem, amelyet a saját korában és környezetében üldöztek, vagy észre sem vettek, Ha az egyéni szellem az átlag fölé kerül, a neve : géniusz; akár a körülötte lévő egyetemességek hordozója, akár annak sötét vétója, dicsőségesen és tragikusan is mindig egyediilvaló marad. Az egyéni szellem és világszellem eme sajátos viszonyulásának bölcseletére később még vissza kell térnünk. A szellemről alkotott fogalmak ősi tartalmi jegyei közé tartozik másodszor az, hogy a szellem más, mint az anyag, sőt annak ellentéte, vagy éppen negációja. Mivel nélkülözi az anyag kritériumait, elsősorban is érzékelhetetlen, anyagi értelemben véve megfoghatatlan, s így csakis transcendens vonatkozásokban beszélhetünk róla. Ősi örökség az is, hogy az érzékfölötti dolgok mélyebbek és hatalmasabbak, mint a látható és tapintható dolgok, ezért szellemen ma is valami felsőbbrendű, az anyaginál emelkedettebb világot értünk. Ez a leszűrt és égi szférákból eredő valóság ámulat és respektus tárgya, elismerni annyi, mint az anyagi világ mindenhatóságának hitében megrendülni s az örökkévalósággal rokonabb lehelettel betelni és kielégülni. Ebben az értelemben a szellem magasabb értékítéletek tartalmává lesz. S harmadszor benne van a szellem mai fogalmában az a pytha- goreusok óta többféle formában megismétlődő jelentés, amely szerint az magukban a dolgokban megnyilatkozó rendező elv, az a következetesség, rendszer és intelligencia, mely a valóság millió változatú tömkelegéből és tarka összevisszaságából minden zűrzavar ellenére is kiütközik. Nem maguk a dolgok, nem is valami tőlük különálló, hanem a dolgok ama tulajdonsága és minősége, amely által valami összeséget és értelmet képes bennük az ember konstatálni. A mélyebb analízis kétféle vonást fedez fel a szellem eme funkciójában : egyrészt a különféle dolgokat az értelem számára egységessé teszi, mivel mindenből azonos módon ütközvén ki, folyvást önmagára vall, másrészt a változó dolgokat állandósítja, jelentvén a világban azt, ami minden
