Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 8. szám - Bartók Miklós: A szellem fogalma és nevelésének problematikája
Bartók Miklós : A szellem fogalma és nevelésének problematikája 199 tanúsága szerint azonos jelentésű volt a spirilus szóval. A magyai tőszó bizonyítja, hogy a spiritus kifejezést az eredeti magyar nyelvérzék a lehelet, fuvallat, tehát valami testetlen, szállongó létező jelentésében fogta föl. Akárcsak a görögök pneumája, valami világmindenségen át lobogó éterikus láng, világszellem és világiélek, amely hatalmasabb és örökéletűbb a tapasztalható valóságoknál. Volt jelentésében valami elementáris, amelynek közvetlen és titokzatos megragadó ereje van, mint minden láthatatlanadé élő hatalomnak. Ez az égi szellő ott élt nemcsak az Indiába és Iránba szakadt árja ősnépeknek, hanem Ázsia és Európa valamennyi népeinek történelem előtti képzeletében is, megvolt a finnugor mítoszokban s így a honfoglalás előtti magyarság sejtelmeiben mint maga az Istenség, aki elsuhan a természet fölött, betöltvén az eget s az emberi sorsot. Mivel ^ régi hit szerint ebből a világszellemből származtak az emberek lelkei, szűkebb értelemben, de egészen logikusan jelentette e szó az emberi testben élő, attól többé-kevésbbé független erőt, amely a halál után elszáll és tovább exisztál. Volt tehát kezdettől fogva egy egyetemes szellem és egy egyéni, amaz a mindenséget, emez az egyes embert hatotta át, képviselve mindkettőben a felsőbbrendűséget s a múlhatatlanságot. Nem vált azonban eggyé ezen a fokon sem a világegyetemmel, sem az egyes élővel, hanem mint valami külön szubsztancia sokszor idegenül és félelmetesen jelent meg az álmélkodó értelem előtt. A későbbi köznyelvben a szellem szónak ez az utóbbi, szűkebb értelme vált általánosabbá, rajta mindig valami egyénit értenek, amelynek individualitása van. Különösen egyszerűbb emberek valami testetlen, jó vagy rossz értelmű, de többnyire személyhez fűződő lényre gondolnak a szellem szó hallatára. Ebből az ősi szemléletből fakadt már a görög bölcselők elméjében egy tudományosabb fogalom, amely szerint a szellem nem valami külön buborék bárminő hatalommal is a világmindenségben, hanem a dolgokban bennerejlő leqösibb elv, azaz princípium, amely munkál, alakít és rendszerez azáltal, hogy a dolgokban megnyilatkozik. Általa a világban csupán valamit összefoglalunk, olyasmit, amit az egyes dolgok tulajdonságaiból nem tudunk megmagyarázni, amik tehát a dolgokhoz nem sajátmagukból tevődtek. így lassan a dolgok valamiféle jelzőjévé, minőségüknek, értéküknek meghatározójává válik, szemben a szubsztanciális léttel, melynek fokára a korábbi szemlélet helyezte, önállóan tehát nincs, csak a világból kiolvasható, mint annak mélyebb lényege s általa való determináltsága. Leszedve róla a babonás színeket, a mai művelt ember tudatában is őrzi e szó a történelem folyamán ráragadt eme jelentéseket. Legelőször is nyilvánvaló az a kettős értelem : egyedi és egyetemes, amellyel már az antik bölcselet felruházta.Beszélünk egészen önkénytelenül korszellemről,a renaissance szelleméről, a közösség szelleméről,szóval valamilyen individualitásnélküli szellemről,amely nem kapcsolható egyesekhez, csakis tömegekhez, s annyira független az egyes embertől, hogy tovább hömpölvög ezek életén, s nem szigorúan elhatárolható napokz v *«• r>\
