Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 7. szám - Dr. Kiss Árpád: A "vezetők" nevelése és kiválasztása
170 Dr. Kiss Árpád : A ,,vezetők“ nevelése és kiválasztása. Erre a kérdésre természetesen csak egy felelet van, ami a fenti fejtegetésekből is már világosan kiolvasható : az elkülönítés, az értékesnek az értéktelentől, a tehetségesnek a tehetségtelentől, a vezetésre hivatottnak a vezetettől való elválasztása az iskola, elsősorban a középiskola feladata. A tanuló a fejlődés és kialakulás, tehát a lélekmegnyílás legkényesebb nyolc évén át tagja a középiskolának. Itt a legkülönbözőbb tárgyakkal szemben gyakorolt érdeklődés foka és iránya, egyéni és közösségben mutatott magatartása, az iskolai élet ezernyi benyomásával szemben jelentkező visszahatásai, számtalan más, fel nem sorolható jelenség alapján világos kép alkotható tehetségének, munkaerejének, kitartásának együttes értékéről, egész jelleméről. Az a tény pedig, hogy az elbírálást elméletben egy sok tagú tanári testület, a gyakorlatban is elég nagy számú psztálytanár Végzi, föltétlenül megnyugvást kell, hogy teremtsen a kiválasztás tárgyilagosságát illetően, ha a tanári rend iránti bizalom egyáltalában létezik. A tanári rend és a középiskola kiválasztó tevékenysége ellen kétes értékű tapasztalatok szólnak : más az iskola és más az élet mértéke, mondják. Hát bizony ez nagyon nagy baj. Sehol annyi hibás szempont nem dönt az egyének hovatartozásáról, mint az ú. n. életben, ahol bizonyos kvalifikáció elnyerése után (melyet kötelességét és felelősségét nem ismerve sokszor éppen a középiskola ad meg), szabadon érvényesülnek mindazok a társadalmi, anyagi és egyéb előnyök, melyek nem a pályára való alkalmasság, de családi, származási és száz más „minősítési szempont“ alapján végzik a kiválasztást. Az az élet tehát, mely annyi fölénnyel bírálja el az iskolai szelekciós munkát, leg- kevésbbé alkalmas arra, amire magát csak elkövetett igazságtalan ítéletei alapján hiheti hivatottnak. És akárhányszor hibázik az iskola, mindig ott látjuk mögötte a munkájába avatatlan kézzel belenyúló életet. Ha ezek után őszinte meggyőződéssel az iskola mellé állunk (melynek igazságosságát legtöbbször ott támadják meg, hogy két átlagember közül egyik és nem a másik kerül fel, ami pedig a társadalom szempontjából teljesen közömbös), akkor a legnagyobb gondossággal kell megvizsgálni, miben tökéletesíthetjük a mai eljárást, főként pedig, hogy mivel érheti el a középiskola azt a tekintélyt, a döntései előtt való föltétien meghajlást, ami csak hosszú időn át kialakult, őszinte bizalom eredménye lehet. így jutunk el a tanárok kiválasztásának és a tanárképzés megváltoztatásának problémájához. Hogy ezen a téren valami hiba van, azt maga a tanárság érzi és tudja a legjobban. Ennek az önmagát ismerő, önmagát ellenőrző és folyton tökéletesedni akaró testületnek legjobbjai léptek elgondolásaikkal a nyilvánosság elé, lemondva arról a védő zárkózottságról, mellyel más foglalkozási csoportok saját belső ügyeiket tárgyalják. Nyílt őszinteséggel mutatott magára, elismerve, hogy a változott idők változott körülményei olyan követelményeket és terheket raknak rá, amelyeket mostani vállaival csak nehezen tud elviselni. Ez természetes is, hiszen neki kell tudni legjobban, hogy minden működésével kapcsolatos tevékenység nem lent, hanem fent kezdődik : először a tanítót kell tanítani, a nevelőt nevelni és a kiválasztót kiválasztani. Minden kiválasztás eredményessége a jelentkezők számának és minőségének függvénye. És itt különösen fájón ütött vissza a közre a köznek a tanári renddel szemben éveken át gyakorolt érthetetlen
