Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 7. szám - Dr. Kiss Árpád: A "vezetők" nevelése és kiválasztása
Dr. Kiss Árpád : A ,,vezetők“ nevelése és kiválasztása. 171 közönye, az a bántó nemtörődömség, mellyel a legújabb idők fiatal tanárainak igazán példaszerűen végzett munkáját majdnem ellenszolgáltatás nélkül fogadta el és tűrte, hogy a nem régen még az ifjúság szellemi elitjét magához vonzó pályáról néhány év alatt a legtöbb érték nagyobb jövedelmet és tekintélyt adó pályák felé sodródjék. A legbeszédesebben megnyilvánuló hivatásérzet, a gyermeke egyéniségét legjobban tisztelő szülő is visszaretten attól, hogy olyan foglalkozást részesítsen előnyben, mely éveken át létminimum körüli fizetésért kívánt annyi tisztességesen végzett munkát. A debreceni gyakorló gimnázium igazgatójának, dr. Jausz Bélának a Pap Károly-emlékkönyvben megjelent értekezése világosan mutat rá a tanári pálya jövőjének a tanári pálya anyagi értékelésével való szoros összefüggésére. „A tanárság anyagi helyzetének gyökeres javítása és a legjobban dotált köz- alkalmazottakéval egyenlővé tétele nemcsak azért fontos“, írja, „hogy a ma ezen a pályán működők végre méltóbb körülmények között végezhessék hivatásukat, hanem elsőrendűen azért is, hogy ez a pálya kívánatossá tétessék a pályaválasztás előtt állók számára. . . Akkor majd több mód lesz arra, hogy kiválogassuk a legkitűnőbbeket. Addig azonban felesleges szelekciót követelni, mert válogatni csak ott lehet, ahol van miből.“ A tanarnevelés es kiválasztás gyakorlata egy súlyosság szempontjából legalább ilyen jelentős hibát rejt magában. Az egyetemen történő képzésnek föltétlenül szép tudományos eredményei vannak, de négy éven át soha senki meg nem kérdezi, senki kísérletet nem tesz annak eldöntésére, hogy a jelölt egyénisége, megfelel-e a tanári tevékenység sokféle kívánalmainak. Az egyetem eléri célját, ad a szakmában többé-kevésbbé járatos valakit, aki azonban még egyáltalában nem tanár. A többit a véletlen dönti el, de már későn. Egy egyetemet végzett 24—26 éves férfit más munkakörre kényszeríteni alig lehet: így nem szerencsés esetben a magyar köznevelés 35 éven át kénytelen tűrni olyan tanárok „munkáját“, akik hivatásukat betölteni csak hiányosan tudják. Örökké tapogatódzó kísérleteik tárgya pedig a gyermek, az alakuló új magyar élet... Ennek kiküszöbölése csak úgy lehetséges, ha a kiválasztás és nevelés együttes eredménye olyan, hogy úgy a tanárképzés intézményei, mint a tanári pályára jelentkező egyén az első években világosan meggyőződik arról, hogy a pályaválasztás helyes volt-e, vagy nem. Ehhez elengedhetetlen, hogy az iskolát és az egyetemi évek elején tájékozódó jövendő tanárt közelebb hozzuk egymáshoz. A megvalósításnak két elvet nem szabad érinteni. 1. A szakképzést nem lehet az egyetemtől elválasztani. 2. A kétéves katonai szolgálat miatt nem lehet arra gondolni, hogy a tanulmányi idő meghosszabbíttassék. Ha azt vizsgáljuk, hogy az egyetem hogyan alkalmazkodhatik jobban a tanárképzés sajátos szempontjaihoz, akkor az egymáshoz illeszkedés az időbeosztás és időfelhasználás terén kér engedményeket. Mindenki előtt világos ugyanis, hogy intenzív, egésznapos foglalkozás esetén, rendszeresen irányított szemináriumi munka mellett a ma elméletben 5 hónapos félévek eredménye 4 hónap alatt is elérhető, sőt fokozható is. Az így félévenként nyert egy hónapot
