Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 6. szám - Szathmáry Lajos: Keret és tartalom
146 Szathmáríj Lajos: Keret és tartalom. utasítások helyett mennyivel hozzánk méltóbb volna a részleteknek -a pedagógiából vizsgát tett tanárokra való rábízása, az építő és nevelő bizalom ! Megengedjük, mert valószínűnek tartjuk, hogy a mai rendszer keserű tapasztalatokra épült. Valóban, az oklevél nem igazolja a harmincöt éven keresztül való színvonalon léteit, a hivatali eskü még nem orvosság az esetleges lelkiismereti lazasággal szemben, a gyakorlat a nevelői belátás elmélyülése helyett esetleg fásultságba megy át. Azonban nem hihetjük, hogy e gyarlóságokon utasítások, ellenőrzés és aprólékos rendelkezések segíthetnek. Csak a papiros szaporodik, az adminisztráció, de az égérutak megmaradnak. A gyarló és bűnös embernek csak az Istenhez-térés használ. A tanárnak is. ad 2. A bizalomnak és az egyéniség tiszteletének ez az elve szoros kapcsolatban áll a reformáció másik nagy vívmányával, az Isten előtti egyenlőségre épülő ideális demokrácia eszméjével. A református demokráciában minden ember, tehát a tanár is, és minden testület, tehát a tanári testületek, presbitériumok, egyházkerületek is külön-külön kapcsolódnak felelősséggel az örökkévalóság értékrendszeréhez. A személyi és testületi felelősség hierarchikusan kiépített mai rendjében ugyanis egyenesen elvész az egyes fórumok felelőssége a felterjesztések barokk lépcsőfokozatain. A lelkiismeret minden fokon megnyugtatható a sorban következő forum terhére, míg végre valahányadik felső forum dönt, miközben elefántcsonttornyából valószínűleg kevésbbé látja a véresen valóságos ténykörülményeket. A második helyen említett református alapelvnek sokkal megfelelőbb volna egy olyan berendezkedés, melyben az adott részlet- kérdés közelebbről látásának alapján, a hozzáértést feltételező bizalomra építve, egyben az adminisztráció egyszerűsítése érdekében is megadja az egyház minden tanügyi fórumnak azt a jogot, hogy azokban az ügyekben, amelyekben a hozzáértés kötelessége, maga dönthessen. Hiszen, hogy alulról kezdjük, az az esküt tett tanár, aki magát mindig Isten színe előtt érzi, mert ilyetén magatartásáról az egyház biblia- és imaórákon történő lelki neveléssel állandóan gondoskodik, feltétlenül helyesen fogja vezetni óráját, mert ébrentar- tott felelősségérzetéből folyó állandó önművelése és gyermekiélekre irányuló állandó figyelme erre képessé teszi. Munkájának eredményessége igazolja őt, mellyel az örökkévalóságnak tartozik, nem csak az írásos óraterv, amellyel az ellenőrzésnek adósa. Református rendszerben a tanmenetek felterjesztése sem szükséges, hiszen egy, az intézettől távol székelő ellenőrző úgysem tudja jobban megítélni a tanmenetek használhatóságát, mint maga a tanár, aki az adott körülmények és viszonyok között ésszel és lelkiismerettel dolgozik. Egy lelkiismerettel dolgozó tanári testület valószínűleg éppen olyan jól meg tudná ítélni, hogy egy magántanuló adott esetben felvehető-e, hiszen közelről látja és mérlegelheti a körülményeket, mint a főhatóság a messze távolból. Ugyanez áll pl. a tandíjszabályzatokra
