Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 6. szám - Szathmáry Lajos: Keret és tartalom
Szathmáry Lajos: Keret és tartalom. 147 s egyebekre is. Összefoglalva az idevonatkozókat : Református rendszerben érvényesíti az egyház a gyakorlatban is azt a reformációs örökségként reáhagyományozott elvet, hogy minél több intézményét és fórumát lehetőleg önmagában teszi felelőssé Isten előtt a saját munkájáért. így megvalósulna az ideális demokrácia elve is, amelyben a szervek nem háríthatják a felelősséget mindig egy hatósággal feljebb, mert mindegyik szerv külön viszonyul az abszulutumhoz. Ellenvetésként felhozhatná erre valaki, hogy e rendszer szét- forgácsolódást eredményezne. Könnyen belátható azonban, hogy ha minden egyes forum közvetlen az ősközponttal, Istennel áll élő lelki- ismereti kapcsolatba, kisebb a széthullás veszélye, mint ha csak a legfelső forum áll felelősségben Isten előtt, s a lejjebb egymás alá sorakozók a közvetlen felettesük jóváhagyása mögött megbújhatnak. Szilárdabb az a szervezet, amelyben minden szervnek külön közvetlen lelkiismereti kapcsolata van a központtal, mint az a fajta szervezet, melyben az alá- és fölérendelés révén többszörösen összetett a központi viszonylat. Az erők felét elemésztő adminisztráció is felére csökkenne. A református szervezet kiépítése is alulról jöljelé történik. Középiskolát érintő kérdésekben nem csupán véleményt kér a fölöttes hatóság a sejtektől, a tanári testületektől, hanem az alulról felfelé szürem- kedő, testületi tapasztalatokból táplálkozó javaslatok és indítványok adják meg a közérdekű határozatok alapját. De általában : minél kevesebb közérvényű határozat, rendelet, kánon. Szinte azt mondhatnám, elég a Szentírás. Lelkiismerettel működő szervezetben ez úgyis minden kérdésben eligazítást nyújt. A református középiskolák nem fölöttébb egységesek. A református középiskola a maga adott sajátos miliőjének ott éppen megfelelő intézménye. Az autonómia akkor nincs önmagával ellentétben, ha a saját keretén belül is elvként érvényesül. Igazán nagy, ősi református kollégiumainknak, sőt ezeken belül az igazán nagy tanári egyéniségeknek mindig az adta meg igazán református jellegét, hogy mindegyikük az adottságok és szükségletek más-más viszonyából összeszövődött egyéni struktúrája szerint viszonyult az egy Istenhez. Egy kis túlzással azt is mondhatnám, hogy tényleges református értéket jelentő középiskoláinknak csak az az egy a közös jellemzékük, hogy Istenhez való erős kapcsolatukon kívül nemigen van közös jellemzékük. Ezek ugyanis nem valamennyiük számára szerkesztett sablonra dolgoztak az ellenőrzés megkönnyítése végett, hanem ellenkezőleg : aki megismerni, értékelni és mértékelni akarta őket, annak fáradságot nem kímélve bele kellett helyezkednie az ő sajátos szellemükbe, mely más volt Debrecenben, más Patakon, más Pápán, más Enyeden. ad 3. S éppen ez a sokszerűség, változatosság, a viszonyok szerint mássá- és mássáalakulás, egyéni fejlődésképesség, a szükséghez képest történő módosulás, állandó belső változás, emberileg vett kötetlenség, ami a református kollégiumok igazi ereje volt: éppen ez felel meg a harmadik nagy református elvnek, a semper reformari
