Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 6. szám - Szathmáry Lajos: Keret és tartalom
Szathmáry Lajos: Keret és tartalom. 145 szellemét, emberileg minél függetlenebb, annál inkább szolgálhatja Isten ügyének keretein belül a nemzet érdekét is. Mi bátran vaíl- hatjuk, hogy a mi függetlenségünk és autonómiánk — mint minden, ami tényleg Isten ügyét szolgálja — a nemzetnek is közérdeke. E követelménynek különös hangsúlyt az ad, hogy tapasztalataink szerint a decentralizált állami tanügyi igazgatás a maga ellenőrző rendszerével a közvetítő, tehát alapelveinktől idegen emberi beavatkozás erősödését szolgálja, a szakfelügyeletek irányítást is jelentenek sokszor, s az ellenőrzés néha közös gyeplő alá szolgáló egységesítést. A külső ellenőrzés kívánságainak, bizony, sokszor feltétlen kiszolgálása egyéni színeinket halványítja, s lassú vízként mossa a partunkat. S mi lassanként kezdjük megszokni a nem ránkszabott uniformist, az egységes füzetektől az egyedül üdvözítő módszerekig, s a hivatalosan még nem egységes tanmenetektől egészen a szabványosított imákig. Azonban a Soli Deo elvének lassú elmosódása nemcsak az egyházon kivülesö tényezők felé való viszonyunkban észlelhető. Tanügyünk belső életében is egyre több jelenség mutatja tőlünk idegen elvek fertőzését. Egyre több nálunk is az egységesítő főhatósági rendelet, egyre nagyobb az igazgatói egykéz. Ügynevezett autonóm hatóságaink, a presbitérium, a tanári testület, mindinkább csak meghallgatható, de inkább csak végrehajtó szervekké szürkülnek. S ha a tengert a vízcseppben vizsgáljuk: az egyes iskolák belső életében is hódít az uniformis. A módszeres értekezletek határozatainak, az írásbeli dolgozatok kezelésének külsőségeitől a könyv- nélkül számonkérhető költemények kánonszerű jegyzékéig, a köszönés mozdulatainak előírásától az óravázlatokat átható egységes módszeres elvig : mind ezt igazolják. A tanári testületek határozatai túlnyomó százalékban egyszerű tudomásulvételekké fásulnak. — A diákság körében pl. az önképzőkörök ön-képző jellege mosódik elfele, a cserkészetből pedig a központi rendeletek és utasítások zuhataga öli ki a fiúk kezdeményező kedvét. így szembenézve a tényekkel, könnyen belátható, hogy ez a rendszer nem a mienk, ha benne kényelmetlenkedünk is. Idegen, mert nem alulról épül felfelé, hanem felülről adják, mondhatnám hierarchikus alkatú, idegen, mert szabvány-pedagógia nyer benne teret, idegen, mert a mi történelemformálta, különböző színű református középiskoláinkat szériapéldányokká szürkíti, s az egyéni adottságokkal megáldott református tanárt egyenszabású, adminisztratív végrehajtó tanügyi közeggé fokozza le. Mennyivel ránkszabottabb rendszer lenne az olyan, amelyikben a tanár munkájának az eredményességét, a bizalmatlanságot lehellő puszta ellenőrzés helyett, a legkülönbözőbb iskolákban végezhető látogatások lehetővétételével biztosítanák ! Mennyivel reformá- ,tusabb dolog volna például, ha a tanárokat megosztályzás helyett azzal serkentenék lelkiismeretesebb munkára, hogy az igazgató bibliakörbe gyűjti őket ! A minden apró részletre kiterjedő központi
