Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 5. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 131 tárban — nincsenek esetleg régi farkas-, vagy legalább is kutyakoponyáik, amelyekről valamilyen régi katalógusból meg lehetne állapítani, hogy az farkasnak, nádifarkasnak, rétifarkasnak vagy esetleg sakálnak a koponyája. Igen nagyértékű volna olyan régi feljegyzés is, amely abban az időben elejtett ilyen nádifarkasnak a méreteit tartalmazná. Ezért fordulok elsősorban a nagykőrösi Arany János-gimnáziumhoz, hátha lehetne még valami, nyomát találni azoknak á 100 év előtt azon a vidéken még bőségesen előforduló nádifarkasoknak. Akkor még sajnos nem gondoltak arra is, hogy valamikor az Alföld képe annyira megváltozzék, hogy az akkor közönséges állatokat és növényeket 100 év múlva már nem is fogják ismerni. Ezért kellenek tehát a vidéki múzeumok, ahol az illető vidék természeti kincsei vannak összegyűjtve, mert az nemcsak a jelen emberének mutatja be szőkébb hazájának a természeti kincseit, hanem egyúttal a jövendő nemzedék számára is meg akarja őrizni azt. Szíves értesítéseket kér e sorok írója ; az esetleg előkerült hiteles koponyákat pedig majd a Nemzeti Múzeumba fogjuk juttatni a farkaskérdés specialistájához : Dr. Éhik Gyulához. Mivel tudom, hogy közleményem elején tett ama kijelentésem, hogy a Kovács János, a debreceni Kollégium egykori tanára volt az első magyar természettudományilag képzett afrikautazó, kissé meg fogja lepni a hozzáértőket, azért legyen szabad itt csak röviden elmondanom magyarázatképpen az alábbiakat. Kovács János, akinek neve a múlt század magyar afrika- kutató utazóinak a sorában teljesen ismeretlen, 1855-ben utazott Afrikában. Mint a beteg Tisza Domokos kísérője tette meg ő ezt a félévre kiterjedő útját a Níluson egészen Vádi Halfáig, bérelt vitorlás bárkán. Mint képzett természetbúvár megbízásokat kapott a Nemzeti Múzeumtól is. Szorgalmasan gyűjtött, figyelt és preparált. 1856-ban hazatérése után előadásban számolt be a Természettudományi Társulat előtt, amikor is 440 drb állat-, növény- és ásványkőzetből álló gyűjteményét is a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Már előre készült e tanulmányújára, mert teljes gyüjtőíelszerelést vitt magával. Ő előtte csak Magyar László járt Afrikában 1843—64-ig, ő azonban nem volt szakképzett természetbúvár. Előtte Dombay Ferenc 1783-ban Marokkóban járt, ő meg néprajzi, történeti tanulmányokat végzett. így teljes joggal mondhatjuk Kovács Jánost az első magyar afrikai természetkutatónak. Hogy őt a magyar irodalom egyáltalán nem ismeri, annak oka az, hogy ezen útjáról szóló egyetlen dolgozata a debreceni Kollégium. 1857. évi „Értesítvé- nyében“ jelent meg, erről pedig senki sem tud. A szerény, csendben dolgozó tanár, akinek annakidején .,egyiptomi“ melléknevet adtak a debreceniek, 40 évig dolgozott önzetlenül, nemcsak mint tanár, hanem mint múzeumalapító is, afrikai útjáról és annak eredményeiről budapesti folyóiratokban nem közölt semmit, és így neve és útja teljesen feledésbe merült. E sorok írója, mint Kovács János egyik utóda igyekszik az emlékét a feledésből kiásni és a magyar közművelődés szolgálatában végzett igen nagy- értékű munkásságát ismertetni és a jövő magyarsága számára rögzíteni. Az a páratlan múzeumi munka, amit ő 40 éven át a Kollégium természetrajzi múzeumának a létesítése, kibővítése által végzett, csak a régi múzeumi anyag, a. multszázadbeli közel 100 esztendős preparátumok tömegeinek és a régi poros katalógusok tanulmányozása által ismerhető meg, és nagyon is méltó arra, hogy azt a mai nemzedék előtt ismertetve, követendő példaképpen állítsuk őt is oda a jövendő generációk elé. Debrecen. Dr. Nagy Jenő. Középiskoláink énektanításáról. A „Tanítók Szövetsége“ című lap került a kezembe, s ebben a lapban egy tanyai tanító azt követeli, hogy a tanyai elemi iskolákban intézményesen szüntessék meg a hangjegytanítást, mert ez az amúgy is kihasználatlanul maradó stúdium rovására megy a sokkal fontosabb magyar dal tanításának, mely hallás után történik, de úgy a kedélynevelésre, mint a nemzeti érzés
