Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 5. szám - Megjegyzések
132 Megjegyzések. ápolása szempontjából elengedhetetlenül fontos és szükséges. Olyan tanyai iskolákról van szó, ahol 80 100 gyermek van egy tanító keze alatt osztatlan, tehát I-—VI. osztályú iskolákban. A cikkírónak a jelenlegi viszonyokhoz mérten, sajnos, igaza van. Azonban a megoldás nem az, hogy a tanítási anyagot redukáljuk le a már amúgy is minimális követelményről, hanem az, hogy iskolák építése által, a tanerők megfelelő szaporítása által lehetővé váljék az eredményes tanítás. Miért kezdtem az elemi iskolával, mikor a középiskolai énektanításról akarok írni? Azért, mert a kettő egymástól el nem választható, mert a középiskola az elemi iskolára épül, mert annak munkája nélkül csak levegőben lógna tanításának alapja, gyökere. Ha az énektanítás szempontjából vizsgáljuk hazai iskolai tanterveinket, arra a szomorú felfedezésre kell jutnunk, hogy az egyes iskolák énektantervei majdnem teljesen függetlenek egymástól. Mintha az egyes iskolák énektanítási anyagának szerkesztői tudomásul sem vennék az alatta és felette lévő iskolatípusok énektanítási anyagát. Ezérí olyan eredménytelen a mi középiskolai énektanításunk (sok már gátló körülmény is közrejátszik természetesen, pl. : megfelelő tanár, kellő óraszám stb.), ezért van olyan hihetetlenül alacsony nívón a mi középosztályunk énekkultúrája, ha egyáltalában kultúrának lehet azt nevezni. De lássuk magát a tényeket. Az elemi iskola tantervébe fel van véve a III. osztálytól kezdve a hangjegyírás megtanítása, illetve a hangjegy utáni éneklés. Ahol ezt elvégzik, ott már bizonyos alapvető készséggel megy át a növendék a középfokú iskolákba, tehát akár polgáriba, akár gimnáziumba, mindegy. Mi itt a helyzet? Az, hogy 4tt ismét teljesen élőiről kezdik az egész hangjegy tanítást, kezdve a kulcs- és vonalrendszer megtanításától. De ez még semmi! Ha a növendék elvégezte a IV. polgári iskolát, vagy a négy gimnáziumot, s átmegy az ezekre épült tanítóképzőbe, illetve most már líceumba, itt ismét csak élőiről kell kezdeni mindent — a tanterv szerinti —, s nyolc évi tanulás után is nem sokkal vagyunk közelebb a célhoz, mint mikor az elemi iskolában elkezdtük. Sőt rosszabbul állunk! Mert az örökös élőiről kezdéssel megöljük a növendékben a tárgy iránti érdeklődés utolsó csiráit is, aláássuk az éneknek, mint tantárgynak komolyságát. Mert méltóztassék csak elképzelni, hogy a tanítóképzőben vagy líceumban — ami megfelel a gimnázium V. osztályának —számtanból 1—10-ig terjedő számkörben kezdenének számolni, vagy egy másik órán az ábc betűinek tanításával foglalkoznánk. Még elgondolni is képtelenség! Pedig ugyanezt írja elő az egyes — már említett iskolatípusok tanterve. Tehát vagy nem vesznek tudomást ezen tantervek egymásról, vagy roppant gyenge véleménnyel vannak egymás iránt a tanítást, tehát a tanterv gyakorlati keresztülvitelét illetőleg. Valószínűleg mind a kettő fenn áll! Legsürgősebb teendő volna összeegyeztetni a különböző tanterveket, s a fokozatos haladás szem előtt tartásával az ugyanolyan típusnak megfelelő iskolákban egységes énektanítást bevezetni. Ahogyan az egymásnak ellentmondó tantervekkel baj van, épúgy baj van magukkal az énektankönyvekkel is. Kétségbeejtő, hogy milyen énektankönyveket használnak a polgári iskolákban és a gimnáziumokban. Tiboldy és társainak kínos kényszerszülte tandalaival mérgezik a magyar ifjúságot. Még az a szerencse, hogy ez az ifjúság csak igen keveset fogyaszt ebből'a kotyvalékból, s a közunalomra, legfeljebb közderültségre számottartó naív versikék és dalocskák csak a tanteremben élnek, ott is csak kényszerből. És csodálkozunk, ha középosztályunk zenei analfabétizmusáról kell beszélnünk? Hát hol és miből tanulná meg az igazi szép magyar zenét, dalt megszeretni, megkedvelni? Csodálkozunk, ha az utca dalát énekelik? Hol tanultak volna jobbat, szebbet, ízlésesebbet? Mi a teendő? A legsürgősebben új énektankönyv kiadása, mely teljesen a magyar népdalon épül fel. Egyetlen egy tandalt meg nem tűrni ezekben a könyvekben! És minek külön tankönyv a polgári iskolának és gimnáziumnak (alsó osztályokról van szó!), leányoknak és fiúknak, mikor a magyar dalt mindkét neműek egyformán énekelhetik, legfeljebb bővebbre kell kissé mére-
