Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 4. szám - Hazai irodalom
Hazai irodaion 115 természetrajzi tanárnak és tanárjelöltnek, hanem egyúttal minden iskola- fenntartó hatóságnak is, hogy átértve az ilyen „helyi múzeum“ nagy nemzetnevelő jelentőségét, rajta legyenek, hogy az ilyeneknek a létrejöttét minden úton-módon elősegítsék. Az Előszó után Bodnár Bertalan a Régi múzeum című fejezetben ismerteti a hódmezővásárhelyi gimnázium szertárát, úgy, ahogy ő azt 1892-ben, mint fiatal, de ambícióval teli kezdő tanár átvette. Egy, a moly- és a portól tönkrement, rendszertelenül felhalmozott, minden leltár nélküli, meg nem határozott lomtár volt ez, ahol ugyancsak kellett selejtezni. Ami megmaradt —• már ekkor is volt valamelyes emlős-, madár- és ásványgyiijtemény -— azt nehéz munkával rendszerezte, meghatározta, leltározta, úgy, hogy 1893-ban az alapleltárban már 1246 tárgy szerepel, ezek közül 249 berendezési tárgy, 1081 pedig állat, növény és ásvány, összesen 2218 forint értékben. 1896-ban a gimnázium új épületbe költözött, s így a múzeum is új helyiségeket kapott. Ennek a berendezését írja le a „Mai múzeum“ című fejezetben, amely három külön részben tárgyalja a Zoológiái gyűjteményt, Botanikai gyűjteményt és az Ásvány-kőzet-földtani és kémiai gyűjtemény részletes történetét, kezdve a legrégibb időktől. A Zoológiái gyűjtemény című fejezet 28 oldalon tárgyalja nemcsak az egész zoológiái gyűjtemény történetét és fejlődését, hanem egyúttal részletesen ismerteti a múzeumba került régebbi gyűjtemények és az általa megteremtett gyűjtemények egész hosszú sorának az eredetét, keletkezését és fejlődését. Ilyenek pl. a híres és a magyar madártanra nézve rendkívül értékes Wagner-féle madárgyüjtemény, az Éder-féle madúrgyüjtemény, a Magyar A.-féle tojásgyüjtemémy, a saját maga által megteremtett, 1914-ben már 174 fajból és 665 darabból álló tojásgyüjtemény, amit az oláh betörés részben elpusztított, de amit Bodnár 1922-re már ismét 227 fajra és 638 darabra gyarapított. Az 1914-ben már 310 fajból és 592 darabból álló madárgyüjtemény, amely az oláh invázió alatt sokat szenvedett, de amelyik 1928-ban, amikor Bodnár B. átadta utódjának, 295 fajból, 496 darabból állott. Azután a 29 darabból álló emlősgyüjtemény, a 22 darabból álló Hüllő-, Kétéltű és Halak gyűjteménye, a 475 darabból álló száraz preparátumok gyűjteménye, a 378 darabból álló nedves készítmények gyűjteménye, a 2402 darabból álló kagyló-csiga gyűjteményt, amelynek az alapját szintén Bodnár Bertalan vetette meg Egyiptomból, Palesztinából 1896-ban hazahozott 486 darab kagyló-csigával. Külön ki kell emelnem az óriási, 11,963 darabból, 6863 fajból álló Bogár (Rovar) gyűjteményt. Ez az óriási gyűjtemény mind pontosan meghatározott fajokból áll. De ezen kívül van még egy több mint 28,000 darabból álló külön gyűjtemény is, amely legalább a genusok szerint meg van határozva, s amely szintén Bodnár saját gyűjtése s a Tisza—Maroszugának bogárfaunáját alkotja. Ezeken a magukban is nagy értéket képviselő lokális gyűjteményeken kívül azonban a fáradhatatlan Bodnár Bertalan összeállított még speciális hódmezővásárhelyi jellegzetes bogarakból álló gyűjteményt is 686 példányból; azután egy 262 példányból álló külön gyűjteményt, amelyben a gazdaságilag hasznos és káros bogarak vannak összeállítva a gazdaközönség okulására. Ez a nagyon tanulságos gyűjtemény több kiállításon részt vett és arany oklevelet is nyert. Beleszédül az ember a munkának ebbe a tömegébe, amellyel a bámulatos munkaképességgel rendelkező szerző megbirkózott, ha 36 év is állott rendelkezésére! Ilyet csak az tud elvégezni, akit a Gondviselés oly örökifjú energiával áldott meg, s aki minden időben, bármerre is járt — pedig sokat utazott Európában, sőt volt Észak-Afrikában is —, bármit is látott, mindig csak arra gondolt, hogy mivel lehetne gazdagítani múzeumát. Különös részletességgel ismerteti a madárgyüjtemény hiteles történetét, s ebben kitér az egyes igen ritka madárkincsek elejtése vagy fogása, még hiteles szemtanuktól hallott történetének a leírására. Ilyen ritkaságok pl. a Sarki lunda (Fratercula arctica), amely egész hazánkban csak egyszer és