Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 4. szám - Hazai irodalom
114 Hazai irodalom. szertár, múzeum alapításával, kifejlesztésével, nemcsak a tanítás céljaira, hanem egyúttal ama vidék természetrajzi megismerésének és így az egész nemzeti kultúránk előbbrevitele érdekében. Épp ezért szükségesnek tartjuk, hogy ezt a munkát, amely egyik protestáns középiskolánk kiváló tanárának nagyszerű kultúrtelj esítményérői számol be, minél részletesebben ismertessük, annyival is inkább, mert e könyv, mint a szerző saját kiadása, csak igen kis számban jelent meg. Az előszóban a szerző igen helyesen leszögezi, hogy mennyivel nagyobb nemzeti értéket képviselnek a természetrajzi szertárak és múzeumok a protestáns iskolákban, mint pl. az állami, vagy akár a katolikus iskolákban. Ez az állítás, amely először kissé merészen hangzik, mindenki előtt világos lesz, ha tudjuk, hogy amíg a protestáns iskolákban az egyszer megválasztott tanár rendesen egész élete munkáját abban az intézetben és abban a városban végzi, ahol azután tudása és ambíciójától vezetve évek hosszú során át megteremtheti a környék élő és élettelen kincseiből ama vidék természetrajzi múzeumát. Addig az állami vagy katolikus iskolák tanárai gyakran változtatják iskoláikat és mivel sohse tudják, meddig maradnak egy helyen, nemigen mélyedhetnek vidékük természetrajzi felkutatásába, illetve ama vidék lokális flóra-faunájának vagy ásvány világának a begyűjtésébe. Az ilyen iskolák természetrajzi szertárai azután csak a tanszerkereskedések útján születnek meg, s ha van elegendő pénze az iskolának, úgy esetleg egy gazdag, és a tanítás céljaira teljesen, sőt esetleg akár jobban is megfelelő gyűjtemény jöhet létre, azonban ezeknek a magyar föld egy-egy darabjának természetrajzi megismerése szempontjából úgyszólván semmi jelentőségük nincsen, mert itt minden egyes darab csak egy tanszer, egy árucikk, amely a tanszerkereskedésből való, amelyen se lelőhely, se dátum nincs, s amely nem jelenti a tanulónak, a szemlélőnek a magyar Természet egyik teremtményét, a hazai föld egyik kincsét. A lelkes természetrajztanár által gyűjtött kincsek, amelyekből évek hosszú során ama vidék jellegzetes természetvilága gyűlik össze a múzeumban, mindegyik egy-egy darabja ama vidék természetvilágának, hiszen rajta van a lelőhely, idő, az elejtő vagy gyűjtőjének a neve. Egy mozaik darab az esetleg már örökre eltűnt természetvilágból, amely teljesen egybekapcsolódik ama vidék szülötteinek a szülőföld, a szűkebb haza fogalmával, és így egy ily módon létrejött múzeum nem csak a tudást gazdagítja, hanem egyúttal a honismeretet, s így a hazaszeretet fejlesztését is szolgálja. Valamelyik állami iskola szertárában pl. egy Budapestről hozatott Szürkegém, csak egy darab tanszer, ellenben a Bodnár Bertalan által összegyűjtött hódmezővásárhelyi múzeumban levő Kárókatona, vagy akár a Sarki lunda az ottani vidék egy természeti kincse, amelyek közül az első a régmúlt idők természeti viszonyait bizonyítja, amikor még a város határában fészkelt ez a ma már kipusztult madárfaj. A másik pedig a magyar fauna egyik legritkább madárvendége, s mint ilyen, ama vidék egyik legnagyobb természeti kincse. Hasonló szép példákat lehet felhozni a mi debreceni kollégiümi állatmúzeumunk kincseiből is. Pl. meteordarabot lehet beszerezni kereskedelmi úton is. De hogy mennyivel nagyobb értéket, és ama vidékre különleges jelentőséget jelent pl. egy ama környéken leesett meteorit, mint pl. a kábái meteorit, amely különleges értékén és jelentőségén kívül, egy darab magyar történelmet jelent a Bach-korszakból, az azt hiszem, világos. Avagy pedig a híres öreg szeghalmi vadkan, amely az egykori Sárrét nádasaiban került elejtésre, szintén egy darab a régi multszázadbeli Tiszántúlból ; avagy a múlt századbeli Szirti sas példány, amelyet a nagy Tisza István ejtett el még gyermekkorában és amit „egyiptomi“ Kovács János tömött ki, az akkori kollégiumi diáktömészek segítségével. Mindezek a darabok mind-mind összehasonlíthatatlanul nagyobb értéket képviselnek, mint a tanszerkereskedelem révén megszerzett akármilyen szép darabok is. Nagyon szépen kifejti ezeket Bodnár Bertalan munkájának három oldalra terjedő előszavában, amiket illő volna elolvasni nemcsak minden magyar